– Az elégedetlenség tanulgatja, hogy a jelenlegi rendszeren belül milyen cselekvési lehetőségei vannak – próbálta a maga finomra hangolt stílusában, megszépítve megfogalmazni Tóka Gábor politológus nemrég egy podcastben azt az ordenáré manipulációt, amit az ellenzék, a balliberálisok folytatnak szinte megállás nélkül a jobboldal, illetve a kormány ellen. Az elemző példásan felmondta a baloldali iskola szokásos mantráját is az autokrata Orbán-kormányról, kijelentve, hogy a mostani kabinet nem fogja mosolyogva várni, hogy levágják a fejét.
A fejlevágásról álmodozó „szakértő” nem más, mint Karácsony Gergely egykori mentora, aki a saját tanulmányának gondolatait egy az egyben kölcsönbe adta a főpolgármesternek még liberális ficsúr korában, a kilencvenes években, hogy ezzel is támogassa a „jövő szociológusának” tudományos diákköri dolgozatát, bedugva őt az egyetemre. A Soros-egyetem pénzén mentorálgató oktató segítségével aztán Karácsony nem is nagyon foglalkozott mással, mint a választói magatartástípusokkal Magyarországon, hogy később a Gyurcsányéknak kétes valóságtartalmú közvélemény-kutatásokat és egyéb szakértői anyagokat gyártó vegykonyha két másik nagy manipulátora, Hann Endre és Horn Gábor culágere legyen.
A kis történelmi kitérő azért sem lényegtelen, mert sajnos ezt látjuk ma is a főpolgármester szinte minden megnyilvánulásában.
Dolgozni, várost építeni nem tud és nem is szeret, egyetlen fegyvere van csupán, a politikai ellenfeleivel szemben zajló állandó háború és manipulációs küzdelem, miközben lassan, de biztosan a fejére omlik a plafon a budapesti Városházán. Mondhatni, az elégedetlenség hős bajnokaként tanulgatja a lehetőségeit, ahelyett, hogy irányítaná Budapestet.
Ebben a simliskedésben ma már ott tartunk, hogy Karácsony kezd önmaga paródiájává válni, a Fővárosi Közgyűlés képviselőit advent idején egy tragikomikus színjáték statisztáiként bekényszerítette egy buszgarázsba, hogy aztán onnan tüntetést szervezzen a gonosz kormány ellen, amely szerinte a szolidaritási hozzájárulás behajtásával ellehetetleníti Budapest költségvetését. Eközben pedig a nemzet jobb sorsra érdemes fővárosa csődben van, mert az adófizetők pénzével való felelős gazdálkodás helyett a főmanipulátor és csapata vélhetően úgy tapsolta el a forrásokat, mintha nem is léteztek volna, miközben a Karácsony körül ímmel-ámmal még ott számolgató szakértők is csak faktorálással, kölcsönökkel és egyéb sumákolásokkal tudják menteni a menthetőt, hogy legalább a béreket ki tudják fizetni a fővárosi dolgozóknak.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!