Örökbefogadott stációk a Magyar Sionnál

Kósa László és családja, Szalma László és családja, a Hernádi család, Szontagh-Kisházi Péter, Regős Ágnes, a Prokopp család, Bacsa György és családja, Horváth Mihály, Barta Zoltán, a Sasvári család, Deininger Anna, Varga Szabolcs és családja. Néhány név azok közül az esztergomi polgárok közül, akiknek köszönhetően igazi ünnepi helyszínné változott a helyi belvárosi kálvária környezete advent első vasárnapján. A támogatásukkal újíthatták fel ugyanis a legendás keresztutat, amelyet Erdő Péter bíboros-érsek szentelt fel azon a napon, amikor a hit lángját gyújtották meg a hívek az adventi koszorún.

Fotó: Ladóczki Balázs

Hernádi Ádám polgármester és az önkormányzat tájékoztatása szerint a kálvária helyreállítása sem volt egyszerű. A vasból készült üvegezett betétek a bennük lévő domborművekkel restaurátorműhelybe kerültek. Az első állomásról ellopták a domborművet, az erről készült, rossz minőségű fényképeket digitális tisztításnak kellett alávetni, majd Máthé Krisztián szobrászművészt ezek alapján készítette el újra az alkotás mását. Az építmények falai is megsérültek, az idomtéglákat utángyártott elemekkel javították. A stációk teteje eredetileg fémlemezekkel volt lefedve, ezeket sokkal tartósabb műkőfedésre cserélték. A lábazatok fölé új, aranyozott feliratú márványtáblákat helyeztek el, ezekre pedig felkerültek a korabeli építtetők nevei mellé már a felújítást támogatók nevei is. Egy pályázatnak köszönhetően az út mentén világítást építettek ki kandeláberekkel, és minden stáció domborműve belső világítást kapott. 

Galántai Zsófia restaurátor és Zsembery Ákos főépítész közlése szerint egyébként már a tervezést és felújítást megelőző kutatásaik olyan építészeti és művészettörténeti gazdagságot tártak eléjük, amelyek országos szintű értékeknek számítanak. Az esztergomi belvárosi kálvária története egészen a kiegyezés koráig nyúlik vissza. Szent István szülőhelyén ugyanis hosszú küzdelem árán ekkoriban sikerült végleg felépíteni a Magyar Siont, vagyis az esztergomi bazilikát és a környezetében kialakított egyházi központot.

A „Magyar Vatikán szent hegyére” vezető országos zarándoklatok láttán pedig egyre szélesebb körben terjedt el Fehér Gyula nagyprépost, Esztergom-belvárosi plébános új gondolata, hogy a Várhegyhez hasonló magasságú dombra, a bazilikával szemközt, a város déli végén is keresztutat állítson fel. Nagy örömmel fogadta a város és az Esztergomi Főegyházmegye papsága ezt a tervet, és sorban jelentkeztek egy-egy stáció elkészítésére. 1893-ra valósult meg a 14 stációs keresztút a Kálvária-hegyre vezető lankás szerpentinút mentén, és a plébános másfél évtizedes kitartó munkájával az 1900-as évek elejére a kápolnákat is felszentelhették.

A stációk állíttatói között hat egyházi és nyolc világi ember is volt például a jószágigazgató, a főorvos, de támogatást adott a reáliskola igazgatója és a város egyik jól ismert pékmestere is. A Jó Pásztor-kápolna kifestésre – és így az épület teljes befejezésére – azonban még több mint tíz évet kellett várni. Az egykor a boltozatot és a szentélyt díszítő falképeket az Iparművészeti Egyetem volt igazgatója, Gróh István iparművész és öccse Gróh Béla esztergomi festő és gimnáziumi rajztanár készítette 1912-ben.

A testvérpárból Gróh István volt az ismertebb, aki a helyi legendárium szerint kapcsolatot tartott olyan nagyságokkal is, mint Bartók Béla és Kodály Zoltán. Ez azért sem lehetett véletlen, mert részt vett a Zeneakadémia festészeti munkájában. Az itteni alkotásaiból azonban egyelőre keveset lehet látni, hiszen 1984-ben egy vandál csoport betört az épületbe, és az égve hagyott gyertyák miatt tűz ütött ki a templomban, amelynek teljes tetőszerkezete leégett. Az oltás közben a külső vakolat és a belső festés pedig komolyabb sérüléseket szenvedett. Egy ideiglenes védőtető felhelyezése után a falakat pedig egységesen sárga színű műanyag alapú festékkel kenték le. Több mint harminc év szilencium után azonban a Jóisten „beavatkozott”, a kápolna 2019-es felújítása során a régi tető elbontásakor egy vihar miatt beázott a főhajó boltozata. Ekkor bújtak elő a láthatatlanságból a díszítőfestés alakjainak kontúrjai a sárga festék alól. A korabeli tudósítók szerint nem mindennapi falfestmények vannak itt rejtve, az utolsó ítélet szép képei és Szűz Mária fénylő alakja az egyik oldalán egy zenélő angyallal, másikon az imádkozó főpappal. 

A hegytetőn álló Szent Sír-kálváriakápolna építéstörténete ennél sokkal bizonytalanabb. A neoromán stílusban készült épület építésze nagy valószínűség szerint Prokopp János Esztergom megyei és városi főmérnök és érseki uradalmi főépítész lehetett. A fiatal korában a bajor uralkodó palotáján, illetve a Dunai Gőzhajózási Társaságnál is dolgozó kiváló mester dédunokája, Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész, aki őrzője és tudományos feldolgozója lett Esztergom művészeti és építészeti örökségének. Tőle tudható, hogy a Szent Sír-kápolna vélhetően az utolsó műve lehetett az 1894-ben elhunyt ősének.

Az viszont tudható, hogy az épület díszítőfestő munkáit szintén a Gróh testvérek végezték el. A kálváriakápolna festményei is töredékesek ugyan, de így is impozánsak. Mivel a kis templomot 1945-ben gránáttalálat érte, a bejárata és a tornya beomlott. Később ugyan ezt zömökebb, palával burkolt toronnyal helyettesítették, de ez is beázott és megdőlt, ami miatt nemcsak az épület vált 2022-re életveszélyessé, de a belső festések is megrongálódtak.

Galántai Zsófia restaurátor elmondása szerint a kápolna felújításának részeként teljes, minden belső felületet átfogó festőrestaurátori kutatás és értékmentés zajlott, amit Horváth Ferdinánd és Mogyorósi Fanni festőrestaurátor művészekkel végeztek el, most arra várnak, hogy az épület felújítása után meglegyen az anyagi fedezet a teljes belső helyreállításra is. A Szent Sír-kápolna fennmaradt falképei ugyanis még most is ámulatba ejtőek. A művész a legnemesebb anyagokkal dolgozott: kobaltkékkel, azurittal, laparannyal. A boltozat koszorújában az arany háttér előtt egy-egy angyalábrázolás kapott helyet, az angyalok pedig Krisztus szenvedésének eszközeit, a keresztet, a töviskoronát és a hatalmas szeget tartják a kezükben. Közülük ma már csak az egyik alakot látjuk a boltozat épebb cikkében. Az angyal a szárnyát leengedve, alulról tartja a dicsfénnyel övezett hosszú szárú keresztet, ami mögött, az Eucharisztia fénylő fehér ostyáját lángnyelvek koszorúja keretezi. A templomban épen megmaradt egy igazi csoda is, egy piéta-szobor, amely az épület előtt álló ötalakos golgotai szoboregyüttes alakjaival rokon. 

A falfestmények helyreállítására reményt adhat az is, hogy az itteni kálváriát is sikerült nemrég felújítani, ami a Belvárosi Plébániaközségi elnökének, Nyitrai Lászlónak is érdeme, aki Pokriva László plébánossal együttműködve igazi gondviselője ennek a kincsnek. Élő közösség működik itt a vezetésükkel, évek óta, minden hónap első vasárnapján keresztúti ájtatosságot vezetnek a kálváriára is, de a város többi plébániája és az Érseki Papnevelő Intézet is használja a keresztutat, ami a turisták számára is egyre inkább célponttá vált. Török Csaba esztergomi plébánostól megtudtuk, hogy az egyik stáció felújításához a városi plébánia hívei is adtak támogatást.

A kálvária megújulásának és adventi felszentelésének pedig szimbolikus jelentősége is van. Ahogyan azt Erdő Péter bíboros-érsek lapunknak a felszentelés idején a helyszínen megfogalmazta: így is készülnek az Úrral való találkozásra karácsonykor és majd húsvétkor is. Böjt idején énekelve járják végig a keresztutat a hívek.