„Summa summarum, Botka László és az Összefogás Szegedért Egyesület számíthat ránk! Számíthat új ötletekre és elképzelésekre tőlünk, a fiatalok bevonására, az okos és zöld Szeged továbbfejlesztésére!” – ajánlkozott a Momentum elnöke.
– Annak tükrében, hogy már két éve elhatározásra jutott, Botka korrektül, a lovagiasság szabályait betartva hagyta el pártját, amely ezzel együtt elveszítette a baloldali fellegvárként emlegetett Szegedet – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Kiszelly Zoltán.
A politológus megjegyezte: a polgármester éppen akkor lépett ki az MSZP-ből, amikor az minden várakozás ellenére az önkormányzati választáson megerősödött, de legalábbis megállt a lejtőn. – Miniszterelnök-jelöltként Botka László azért bukott meg, mert egy Gyurcsány nélküli ellenzéki összefogást akart, ám saját politikai túlélése érdekében az MSZP inkább a DK elnöke mellett tette le a garast – emlékeztetett Kiszelly, hangsúlyozva, hogy Botka pozíciója 2024-ig biztosítva van, miközben „szabad vegyértékei keletkeztek”.
Szerinte mivel önkormányzati, lokálpatrióta szinten Botka László már korábban is próbálkozott egy ellenzéki összefogást létrehozni, elképzelhető, hogy a személye később esélyt adhat egy Gyurcsány nélküli ellenzéki együttműködésre. – Egyelőre spontán mozgásokat láthatunk, de ha ez az elképzelés elér egy kritikus tömeget, akkor érdekes vége lehet a folyamatnak – összegzett a politológus.

Botka László személyében az MSZP egyébként nem az első polgármesterét vesztette el rövid időn belül. Az önkormányzati választás előtt – közel harmincéves tagság után – lépett ki Érsek Zsolt, a szocialisták Heves megyei, illetve Hatvan térségének választókerületi elnöke, mert nem engedték neki, hogy a párt színeiben induljon újra a város polgármesteri székéért.
Érsek szerint a Tóth Bertalan vezette elnökség sunyi, alattomos módon bánt el vele, miközben beállt a liberálisoktól a szkinhedekig támogatott jelölt mögé. A 2018-as választás előtt pedig Gyöngyös korábbi MSZP-s polgármestere, Hiesz György jelentette be, hogy visszalép az országgyűlési képviselői jelöltségtől és kilép a pártból, mert a Liberálisok akkori elnökét, Fodor Gábort indították helyette.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!