Brüsszel európai pénzből terjeszti a háborús pszichózist
A szerzők szerint sürgős katonai segítségre van szüksége Ukrajnának a nyár előtt.
A szerzők szerint sürgős katonai segítségre van szüksége Ukrajnának a nyár előtt.
A megbeszélések célja, hogy tűzszünetet érjenek el a három éve tartó orosz–ukrán háborúban.
A bizottság lehetővé tenné a kohéziós alapok forrásainak átcsoportosítását védelmi finanszírozásra.
Donald Trump amerikai elnök továbbra is egy tartós tűzszünetért dolgozik.
Az ukrán elnök a húsvéti tűzszünet alatt folyamatosan vádaskodott.
Donald Trump: Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást.
Korábban még a médiát fenyegette fullban a Tisza vezére, majd rájött, vagy rávezették, hogy a külföldi közösségi felületek is oda tartoznak.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán bejelentette: „Mi mindig a békét támogattuk, s nem Ukrajnát!”
Kiképzésre küldik a katonákat a háborúban álló országba.
Zelenszkij és a háborúpárti Brüsszel miatt nyugati katonák halnak meg Ukrajnában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda délután szavazott Krakkóban az elnökválasztás második fordulójában.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter tájékoztatta az államfőt a Brjanszki régió vasúti sérültjei számára nyújtott segítségről.
A háború folytatása és Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden – jelentette ki a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A leköszönő országos tiszti főorvos fontos ígéretet tett a miniszterelnöknek.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében..
Tombol a kettős mérce.
Azok, akik külföldiekkel szövetkeznek, még inkább, hogyha külföldiek segítségével jutnak hatalomba, mint itt, Magyarországon is a második világháború után, nekik a nemzeti büszkeség az ellenfél.
Az ukrán légierő egy nappal a konfliktusban álló felek között Isztambulban tervezett újabb tárgyalási forduló előtt, vasárnap közölte, hogy Oroszország az eddigi legnagyobb éjszakai dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen.
A Győri Audi ETO KC 29-27-re nyert az Odense ellen a női kézilabda BL döntőjében..
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.