„Halhatatlanok”
A kommunizmusnak nevezett szivacsos agylágyulás hazai megjelenésére emlékezünk ma, március 21-én.
A kommunizmusnak nevezett szivacsos agylágyulás hazai megjelenésére emlékezünk ma, március 21-én.
Az ukrán katonák kérdésére az orosz hadifogoly közölte, hogy továbbra is nácinak tartja őket.
A kormány továbbra is kitart a béke mielőbbi szükségessége mellett, mert a béke megszüntetné sok tízezer ember szenvedését.
Oroszország ukrajnai hadifoglyokat adott át Magyarországnak. Semjén Zsolt szerint ez az orosz ortodox egyház gesztusa.
Akadt egy lánglelkű magyar katona, aki azt a megoldhatatlan feladatot tűzte maga elé, hogy kiszabadítsa az Oroszországban rekedt magyar hadifoglyokat.
Most először láthatja a közönség Jakuba János Munkácsy-díjas festőművész szovjet hadifogságban készült alkotásait.
Több mint nyolc évig tartó digitalizáló és feldolgozó munka eredményeképpen összesen 1 538 818 magyar honosságú katona adatsorát tartalmazza az oldal.
Évtizedeken keresztül semmit sem tudtak arról, hogy mi történt vele. Fehér István egyike azoknak a honvédeknek, akik sohasem térhettek haza a Don-kanyarból.
Íme az emberi végzetben az istenek végzete, amit az északi népek sötét mitosza Ragna Rök néven az istenek alkonyának nevez és amit a világ végének érez.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Heten harcoltak a szombati San Sebastián-i klasszikus megnyeréséért az utolsó kilométereken.
Gulácsi Péter csapatkapitány is volt, de a felkészülési mérkőzés végén ő is lesütötte a fejét.
Az ír raptrió botránya nemcsak művészeti, hanem súlyos morális és biztonságpolitikai kérdéseket is felvet.
Mazen Al-Ramahi also praised Germany's immigration policy.
A politikai igazgató nem állítja, hogy mindennel egyetért, amit Dopeman valaha tett, írt vagy mondott, azonban szerinte most a jó ügyért harcol.
Az első négy helyezettet 53 ezred választotta el a Hungaroringen, de Verstappen és Hamilton sem volt közöttük. A McLaren pedig lemaradt a pole-ról.
A baloldali jogtudós feles többséggel akart alkotmányozni, és ágált a hazánknak jogosan járó uniós pénzek ellen.
Vihar a baloldalon.
A politikai igazgató nem állítja, hogy mindennel egyetért, amit Dopeman valaha tett, írt vagy mondott, azonban szerinte most a jó ügyért harcol.
Az első négy helyezettet 53 ezred választotta el a Hungaroringen, de Verstappen és Hamilton sem volt közöttük. A McLaren pedig lemaradt a pole-ról.
A baloldali jogtudós feles többséggel akart alkotmányozni, és ágált a hazánknak jogosan járó uniós pénzek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.