A kommunizmusnak nevezett szivacsos agylágyulás hazai megjelenésére emlékezünk ma, március 21-én. Százhat éve, hogy Károlyi Mihály köztársasági elnök, a „vörös gróf” hatalomra segítette az orosz hadifogságból hazatért Kun Bélát és zavaros cimboráit. A marxista ideológiával beoltott horda a lenini instrukcióknak megfelelően rövid idő alatt rémisztő káoszt teremtett a kivérzett országban. Nagyobb baj, hogy megjelenésük csak nyitánya volt egy későbbi (Rákosi-, majd Kádár-féle), még súlyosabb járványnak. Alább a ragály néhány itt felejtett vírushordozójáról lesz szó.

Szabó Ervint ma is a fővárosi könyvtárhálózat nemes lelkű megszervezőjeként próbálják meg lenyomni a torkunkon. Holott ő volt az, aki rávett egy fiatal kommunista lányt gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolására. (Igaz, a merénylet Tisza lemondása miatt elmaradt.) 

A Budapesti Corvinus Egyetem egyik szakkollégiuma, a Rajk-kollégium máig az ÁVO létrehozójának nevét viseli. Vajon miért? Hát azt tudja-e a budai Frankel Leó utcán sétáló ember, hogy ki volt ez a Frankel? Nem, nem nemzeti hős – Marx és Engels közvetlen munkatársa, a párizsi kommün minisztere, aki még a visszavonulás közben is azon kesergett, milyen kár, hogy elmulasztották felrobbantani a templomokat. Szegeden ma utca viseli a kommunista Lőwy Sándor nevét, akinek egyetlen „érdeme”, hogy rokonságban állt Lőwy Hermannal, aki Farkas Mihályként a Rákosi-rendszer meghatározó funkcionáriusa volt. (Fia, Farkas Vladimir ÁVH-s vallatótiszt.)

És akkor a jómadarak utódjairól még is nem szóltunk. Azokról, akik a rendszerváltásnak nevezett svindli óta (most éppen liberálisként) itt röpködnek közöttünk. Halhatatlanok.

Borítókép: Károlyi Mihály (Forrás: Wikipédia)