Magyar hadifoglyok hazatérése Krasznojarszkból

Akadt egy lánglelkű magyar katona, aki azt a megoldhatatlan feladatot tűzte maga elé, hogy kiszabadítsa az Oroszországban rekedt magyar hadifoglyokat.

A világháború lezajlása után körülbelül negyedmillió magyar hadifogoly volt szétszórva a világ minden táján. Az összeomlás utáni időkben a magyar nemzet egyik legfontosabb feladata volt, hogy a háború viharaiban szétszóródott fiait újra visszavezesse hazájukba. A forradalmak lángjában álló országok határai, mint iszonyú falak meredeztek a hazatérő hadifoglyok elé és ezeken a falakon rést törni három esztendei küzdelmébe került a magyar diplomáciának. Most, az újesztendő napján, már leírhatjuk, hogy 1923-ban Magyarországon nincs többé hadifogolykérdés. A magyar szenvedésnek, a magyar gyásznak, a magyar hősi romantikának ez a fejezete lezáródott.

[…] A legnehezebb kérdés volt az orosz hadifoglyok sorsának megoldása. A fehér Magyarországnak rendkívül nehéz volt felvenni még ebben az ügyben is a békés tárgyalás fonalát a vörös Oroszországgal.
[…] Tavaly októberben érkezett meg Rigába az a hajó, amely hatvan magyar kommunistát hozott, köztük három halálraítélt népbiztost. Ezek mikor közel érezték magukat a szabaduláshoz, egyszerre lázongani kezdtek ott a hajón és azzal fenyegetődztek, hogy ha Oroszországba érnek, meg fogják bosszulni magukat a magyar hadifoglyokon. Rettenetes gondolat ez, amelyet csak az őrjöngő forradalom lélektanával lehet magyarázni.
Mikor Jungerth Mihály hírét vette ennek a fenyegetődzésnek, azonnal megjelent a magyar kommunisták hajóján és ezekre a fenyegetésekre még keményebb fenyegetéssel válaszolt. Nagyon határozott szavakkal jelentette ki előttük, hogy ha a magyar kommunisták azzal a gondolattal mennek Moszkvába, hogy ott magyar tiszteket fognak akasztatni, akkor itt Magyarországon is meg fogják találni a módját annak, hogy ezt a bűnt minden izgalom nélkül megtorolják. Ezek a kemény szavak észretérítették a kommunistákat, akadt köztük néhány okosabb, aki lecsendesítette őket. Ugyancsak ezekben a napokban érkezett meg a csereszerződés értelmében a visszatérő foglyoknak első csapata, háromszázhetvenöt tiszt, akik pár nap múlva elindultak hazájuk felé.

Akadt egy lánglelkű magyar katona, aki mindjárt a kommunizmus bukása után, amikor még semmiféle diplomáciai tárgyalás nem volt folyamatban, egyedül nekivágott Oroszországnak, azt a megoldhatatlan feladatot tűzve maga elé, hogy kiszabadítsa az Oroszországban rekedt magyar hadifoglyokat. Ez a magyar katona Marschall Károly százados volt. 

Át is jutott a határon, de letartóztatták és az orosz szovjet halálraítélte. Háromszor akarták rajta végrehajtani a halálos ítéletet, amelyet Jungerth Mihály közbelépésére mindig Litvinov akadályozott meg. Időközben folyt Magyarországon a Tisza-gyilkosság bűnpere, amelyben Kéri Pált halálraítélték. Kéri neve nem szerepelt a csereszerződésben, s újabb tárgyalások indultak meg, melyeknek eredménye az lett, hogy a halálraítélt Marschall századost Oroszország kiadta Magyarországnak a halálraítélt Kéri Pálért. E háromesztendős tárgyalások folyamán különben mindenütt végighúzódik ez a vörös fonál: életet adtak életért és halált halálért. Külön tragédiája a magyarságnak, hogy ebben a nagy történelmi viaskodásban mi sokkal több halállal fizettünk, mert a reménytelenül elhúzódó tárgyalások ideje alatt különféle járványok pusztították a magyar hadifoglyokat.

A Turkesztánban és Krasznojarszkban maradt hadifoglyainkat a legnagyobb erőfeszítéssel sem sikerült kihozni. Moszkva ugyan kiadta a parancsot, a helyi szovjetek azonban nem engedelmeskedtek. Többszöri sürgetés után végre megjelent Rigában az orosz „Cseká”-nak, az orosz forradalmi terroristáknak egyik alvezére és tárgyalni kezdett Jungerthtel.

Jungerthnek sikerült annyira meggyőzni a terrorista vezért, hogy ez kiadta a parancsot a turkesztáni és krasznojarszki táborok fogolyparancsnokainak, hogy ha a magyar hadifoglyokat azonnal szabadon nem bocsátják, letartóztatja őket, így aztán az idén, tavasszal ezek a hadifoglyok is útnak indultak Magyarország felé.

Egész Oroszországban hírlapokban hirdették ki, hogy a magyar hadifoglyok legkésőbb augusztusig jelentkezzenek, mert akik ezután is jelentkeznek, már hivatalos úton nem jöhetnek haza. Voltak tisztek is, akik nem jelentkeztek, mert időközben Oroszországban megnősültek és feleségük vagy gyermekágyban feküdt, vagy más családi körülmények miatt maradtak ott. A legénység közül is sok ember él még Oroszországban, azok, akik odakint megélhetést és családot alapítottak. Számosan vannak azonban köztük, akik most már haza szeretnének jönni, de augusztusban még másként gondolkoztak, elmulasztották a határidős jelentkezést és most már a sorompó újra lezárult előttük, mert a hadifogolykérdés letárgyalása és elintézése után a magyar kormány újra minden diplomáciai összeköttetést megszakított a forradalmi Oroszországgal.
(Vasárnap, 1922. december 31. Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár)

Borítókép: Osztrák–magyar hadifoglyok egy hadifogolytáborban, 1918 júniusában (Wikimedia Commons/Fondazione Micheletti)