(Pozder Károly: Leiningen-Westerburg Károly gróf 1848/49-i honvéd tábornok életrajza, 1932)
*
Bátori dandára, a roham kezdetével, a Horváth ház mellett volt felállítva, csatározóival az ostromlottakra a fal széltében kereszttüzet szóratott, s néhány ízben harsány hangon fel-felkiáltott a várba: „non tirate piu! altrimenti, sorete muzzati tutto quanti.” Minthogy tudva volt, hogy a várőrség olaszok és horvátokból áll, s közbe-közbe ifjú harczosait bátorítván: „ne félj semmit, honvéd, csak előre fel! miénk lesz ős Budavár!”
[…] A fegyverek ropogása, a győzelmes honvédek s a kétségbeesett horvát katonák kiáltása, kik a lovardába szorulván, makacsul védték magukat, mindaddig el nem némult, mig csak az utolsót le nem mészárolták. Azonban a zűrzavar nem egyhamar csillapult, s Budavár nyüzsgött a rendkívüli élettől. A nagyszámú foglyokat és sebesülteket a főtérre vezették, az elesettek hulláit halomra rakták, sőt magát Henczit is előhozták halotti ágyán. Habár előtte való napon a vezéri napiparancsban meghagyatott, hogy a makacsul ellenszegülő várőrséget mind szuronyra kell hányni, mindamellett a vár bevétele alkalmával a győzők dühe csillapulván, a rettenetes boszu végre nem hajtatott, mert műveit honvédtiszteink az elkeseredett közlegénységet szép szavakkal s tekintélyökkel meg tudák fékezni. A honvédeknek ezen, a legműveltebb nemzethez illő, erkölcsileg nagy, hősi, magasztos és nemes haditényüket hallván a haldokló Henczi, halálos fájdalma mintegy csillapult, s midőn környezetétől hallá, hogy az őrségnek semmi bántalma sem leend, e szavakra fakadt: „valóban a magyar lovagias egy nemzet!“





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!