Görgey fővezér intézkedései szerint május 18-án újból tüntető támadásokat intéztek a vár ellen, aminek fő célja az volt, hogy a védők pihenését és nyugalmát lehetetlenné tegyék, másrészt, hogy az éj alatt résjavító munkálatokra se’ idejük, se’ alkalmuk ne lehessen. Ezek az áltámadások éjjente megismétlődtek és minden alkalommal hajnali 2 óráig tartottak, úgy, hogy az osztrákok megszokták és már-már azt vélték, hogy ez az időpont a honvédsereg vállalkozásainak mindég végét veti s azontúl nem kell tartaniok a veszélytől.100 így volt május 21-én is, hajnali 2 órakor a tüntető támadás zaja elült, a riasztó csapatok visszavonultak s ezalatt nesztelenül indultak eldöntő támadásra a valódi rohamoszlopok. Már egészen kivirradt, amidőn az eredmény nyilvánvaló lett, egyfelől Nagysándor József I. hadtestének csapatai jutottak fel – kétségtelenül legnehezebb munkát végezve – a fehérvári körbástya mellett tört résen a várba, míg a Bécsi kapunál a 111. hadtest csapatai szorították vissza a még dühösen védekező császáriakat. Leiningen a magyar sereg legkiválóbb csapataival, a 342. és a most már 109. (Schwarzenberg) zászlóaljakkal létrákon tört be a várba.
A védőrség korábban keményen tartotta magát és Leiningen csapatainak nagy veszteségei voltak. Leiningen elhatározza, hogy uj csapatokkal váltja fel az első vonalban állókat, de mielőtt ezt megtehetné, kapja Nagysándor értesítését, hogy neki már sikerült feljutni a várba s igy annak elfoglalása már biztos. Erre Leiningen azonnal parancsot ad a támadás folytatására. A falakhoz létrákat támasztanak s elsőnek Leiningen ér föl. Közvetlenül mögötte két segédtisztje: Eszterházy István gróf, kapitány és Návay 3. zászlóaljbeli hadnagy. A várba érve, a honvédek az ellenállást végleg letörik. Véres kéziharc után az ellenség csapatai részenként tették le a fegyvert. Ezalatt az I. hadtestnek a várbajutott részei ellen maga Hentzi tábornok, kivont karddal kezében vezet két századot ellentámadásra, hogy a berohanókat visszavesse. Ámde minden hiába, Hentzi tábornok halálos golyót kap.101 Az osztrákok utolsókig védekeznek, de a vár elveszett számukra. A magyar győzelem teljes, reggel 7 órakor elül a csatazaj, elhallgatnak az ágyuk és fegyverek, az ostrom be van fejezve 102 103 Buda bevétele után tűzte fel Görgey tábornok a már előbb megérdemelt II. osztályú érdemjelet Leiningen mellére „függetlenségi harcunk nehéz ideje alatt számos csatában tanúsított vezéri ügyes tapintata, rettenthetetlen személyes vitézsége és általában azon lényeges szolgálatai elismerése jeléül, melyeket a független, szabad magyar hazának tett.”
(Pozder Károly: Leiningen-Westerburg Károly gróf 1848/49-i honvéd tábornok életrajza, 1932)
*
Bátori dandára, a roham kezdetével, a Horváth ház mellett volt felállítva, csatározóival az ostromlottakra a fal széltében kereszttüzet szóratott, s néhány ízben harsány hangon fel-felkiáltott a várba: „non tirate piu! altrimenti, sorete muzzati tutto quanti.” Minthogy tudva volt, hogy a várőrség olaszok és horvátokból áll, s közbe-közbe ifjú harczosait bátorítván: „ne félj semmit, honvéd, csak előre fel! miénk lesz ős Budavár!”
[…] A fegyverek ropogása, a győzelmes honvédek s a kétségbeesett horvát katonák kiáltása, kik a lovardába szorulván, makacsul védték magukat, mindaddig el nem némult, mig csak az utolsót le nem mészárolták. Azonban a zűrzavar nem egyhamar csillapult, s Budavár nyüzsgött a rendkívüli élettől. A nagyszámú foglyokat és sebesülteket a főtérre vezették, az elesettek hulláit halomra rakták, sőt magát Henczit is előhozták halotti ágyán. Habár előtte való napon a vezéri napiparancsban meghagyatott, hogy a makacsul ellenszegülő várőrséget mind szuronyra kell hányni, mindamellett a vár bevétele alkalmával a győzők dühe csillapulván, a rettenetes boszu végre nem hajtatott, mert műveit honvédtiszteink az elkeseredett közlegénységet szép szavakkal s tekintélyökkel meg tudák fékezni. A honvédeknek ezen, a legműveltebb nemzethez illő, erkölcsileg nagy, hősi, magasztos és nemes haditényüket hallván a haldokló Henczi, halálos fájdalma mintegy csillapult, s midőn környezetétől hallá, hogy az őrségnek semmi bántalma sem leend, e szavakra fakadt: „valóban a magyar lovagias egy nemzet!“
(Egervári Ödön: Bátori Schulcz Bódog emlékiratai 1848/9-ki szabadságharczból, 1870)
*
Én ott voltam Budavárában, mikor még lángokban volt; a vár foka, utcák holtakkal borítva és Hentzi tábornok is ott feküdt egy lepellel letakarva.
Ott voltam, midőn Kossuth Lajos május22.-én délelőtt 10 órakor megérkezett a minisztereivel Károlyi gróf négyes fogatán. A Váci körúton, a Szikszai-féle fogadó átellenében levő Kossuth Lajos utca sarkán várta Görgey tábornok arannyal borított vérvörös atillában, paripáján, háta mögött vagy negyven tábornok és törzstiszt napsugárban tündöklő aranyos egyenruhában!... Mintegy félisten ült lován az országszerte ünnepelt hadvezér, az óriás tömegek zúgó tapsai és éljenzése közt. Itt leírhatatlan lelkesedés Kossuth Lajosra és a győzelmes hadvezérre; hátul a túlparton lobogó lángok, halottak ezrei. Itt két egymást perzselő üstökös, ott a magyar dicsőség glória fénye ... ilyenkor szokta Clio ércbetűkkel írni a történetet. Különösen pedig, mikor már az ellenségeket levert, véres csatákban diadalokat aratott magyar honvédek világraszóló vitéz tetteit kell megörökíteni! ... íme a történeti esemény: Kossuth Lajos fogata megállt a most nevét viselő utca sarkánál; Görgey tábornok paripáján pár lépést előre tett, szalutált s ezen szavakat mondta: — Kormányzó Úr! Rendeletére Budavár be van véve... Kossuth erre kalapját leemelve, mondta egyik halhatatlan beszédét; a nép ezrei pedig kocsiját, ruháját csókolták dörgő éljenzés és tapsok között.
Áldjon meg a hadak Istene! A szép Erdélyországban! Kincses Kolozsvárban! Szerető öcséd: Roboz István kir. tanácsos, szerkesztő.
(Historia, 1929/3.)
Az idézetek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár
Borítókép: Hagyományőrző honvédek bemutatója az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján a budai Várban 2023. március 15-én. (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
