Arad után
„Én nem magamat sajnálom, hanem Önöket, én szabad leszek, ha kivégeznek, Önökre halálig tartó, 's a hazára örökös rabság vár.”
„Én nem magamat sajnálom, hanem Önöket, én szabad leszek, ha kivégeznek, Önökre halálig tartó, 's a hazára örökös rabság vár.”

„Én ott voltam Budavárában, mikor még lángokban volt; a vár foka, utcák holtakkal borítva és Hentzi tábornok is ott feküdt egy lepellel letakarva.”

A várható támadásra a magyar fél igyekezett felkészülni.

Az 1849. évi tavaszi hadjárat Komárom felmentésével elérte hadműveleti célját.

Aradon a honvédsereg egy altábornagyát, tizenegy vezérőrnagyát és egy ezredesét, Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt és Fekete Imre gerilla tizedest végezték ki.

Az 1849. június 28-i győri ütközet után báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy császári-királyi főserege tovább haladt Komárom felé.

Görgei Artúr tábornok úgy vélte, még a cári intervenciós erők beérkezése előtt kell megverni a császári-királyi fősereget.

Európa térben és időben legterebélyesebb katonai hagyományőrző rendezvényére készülnek a 32. Tavaszi Emlékhadjárat szervezői.

Szendrey Júlia naplójából




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Brüsszel vezetői eközben azzal áltatják a háborús pszichózisban lévő Európát, hogy Putyin legyőzhető.

Az ukránok drónokkal támadtak az éjjel.

Itt az új német fegyver.

A Vörösök pirruszi győzelmet arattak a Tottenham vendégeként.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.