„Éljen Bem! Előre magyar!” Ütközet Medgyesnél, 1849. március 2–3-án

A várható támadásra a magyar fél igyekezett felkészülni.

A medgyesi ütközet, 1849. március 3. Az Armee-Bulletin (XXIX.) egykorú ábrázolása (Forrás: Arsmilitaria.blog.hu)

Amikor Józef Bem vezérőrnagy 1849. február végén megtisztította a Borgói-szorost, báró Puchner Antal altábornagy erdélyi császári-királyi főserege (...) – ami 7750 gyalogost, 926 lovast és 36 löveget számlált – elhagyta Nagyszebent, s Medgyes felé indult azon céllal, hogy ott március 3-án Bemet megverje és elfoglalja Marosvásárhelyt. A várható támadásra a magyar fél igyekezett felkészülni, így Medgyes mellett a Küküllő összeszoruló völgyében, az Ivánfalvi-patak mögötti sáncokba vonultak fel Bem alvezére, Czetz János táborkari ezredes csapatai – 6600 gyalogos, 1000 lovas, 30 löveg –, míg Herkalović András táborkari őrnagy elővédje (1 zászlóalj, 1 lovasszázad, 6 löveg) Kiskapusnál állt. Március 2-án reggel 9 órakor Asszonyfalva felől bukkant fel Friedrich van der Nüll ezredes – akit a székelyek csak „vándor nyúlnak” neveztek – éldandára – 2480 gyalogos, 180 lovas, 12 löveg –, és egy órai harcot követően Herkalović Medgyesre hátrált. Nyomukban haladtak a császáriak, akik a Küküllő bal partján, Nagyekemezővel szemközt, az Akasztófahegy tövénél lévő, palánkkal körülvett, stratégiai fontosságú kocsmaépületet szállták meg, alig félórányira Medgyestől. Délután Beszterce felől Bem csatlakozott Czetzhez, aki védelem helyett támadásra rendelte csapatait. A kolozsvári 11. „vörössipkás” és a jászberényi 24. „fehérsipkás” honvédzászlóaljak indultak rohamra a kocsmaépület ellen, de a szívósan védekező oláh határőrök mindegyre visszaverték azokat, végül a skarlátpiros hajtókás, sárga gombos nagyváradi 37. Máriássy-sorgyalogezred III. zászlóaljának támogatásával sikerült szuronnyal kipiszkálniuk a határőröket. Az ellenség azonban nem adta fel, megújuló ellenlökései során Van der Nüll Savoya-dragonyosai okoztak zavart a honvédek soraiban, de Zsurmay Lipót őrnagy és gróf bethleni Bethlen Gergely alezredes Vilmos- és Mátyás-huszárjai sikeresen felfogták az ellenséges támadást, mire a hátráló magyar gyalogság visszafordult. Délután 6 órakor nagyváradi Inczédy Samu őrnagy rendezte „vörössipkásait” és a Bihar vármegyei 55. honvédzászlóalj, valamint a szentimrei és gotsithi Károlyi Miksa alezredes alatti Württemberg-huszárok támogatásával végleg kivetette a császáriakat a kocsma épületéből, miközben a magyar balszárnyon a 24. honvédzászlóalj és a Máriássy-zászlóalj ért el sikereket. Van der Nüll este 7 órakor adott parancsot a visszavonulásra, leharcolt csapatai Asszonyfalvára vonultak vissza, ahol az oda időközben beérkezett báró Johann Stutterheim ezredes vezette dandár – 2530 gyalogos, 166 lovas, 12 löveg – felvette azokat. Este 9 óra tájt a honvédek Kiskapusig nyomták vissza a császári utóvédet, ahol még másfél óráig dörögtek a magyar lövegek, s Bem szinte a teljes munícióját felhasználta.

Másnap a többi császári dandár is beérkezett a térségbe, s bár a március 2-i kudarc elgondolkodtatta Puchnert, délután 2 órakor mégis újabb támadásra szánta el magát. Van der Nüll és Stutterheim dandárai Kiskapus felé nyomultak, miközben gróf Wladimir Daun őrnagy vezetése alatt a galíciai 24. Parma-sorezred III. megerősített zászlóalja már reggel elindult, hogy Szászivánfalva térségében csatlakozzon báró August von der Heydte őrnagy különítményéhez, és onnan támadja oldalba az Ivánfalvi-patak mentén húzódó magyar állásokat. Kiskapusnál Bethlen alatt 2 lovasszázad és 4 löveg állt, míg a fősereg a kocsmaépület környékén, Nagyekemező és Szászivánfalva között állt fel harcrendbe, Zsurmay őrnagy pedig 1 huszárszázaddal, 2 osztály honvéddel és 2 löveggel Baromlaka felé vonult, biztosítás céljából. A császári dandárok könnyedén kiszorították a magyar előőrsöt Kiskapusról, majd támadáshoz fejlődtek fel. Délután 3 és 5 óra között intenzív tüzérségi párbaj zajlott mindkét fél részéről, amelynek eredményeként a császáriak Bem 6 lövegét demontírozták és egy lőszerkocsiját is a levegőbe röpítették. A sikeren felbuzdulva kalliáni Kalliány József vezérőrnagy a honvéd gyalogságot kezdte el lövetni, s azt megrendítve kísérletet tett a magyar balszárny átkarolására. Erre megkezdődött a magyar visszavonulás. Bem szokásához híven tüzérségénél maradt, és a császáriak gyűrűjéből egy szakasz Württemberg-huszár mentette ki. Este 7 óra tájt Bem új állást akart foglalni, de felbomlott csapatai addigra már az Ivánfalvi-patakon átkelve özönlöttek hátra. Az állásban lévő tartalék parancsnoka, Czetz igyekezett a futókat megállítani és a sáncokba rendelni, miközben Zsurmay kis csapata Baromlakáról visszahúzódott Szászivánfalvára. Az Ivánfalvi-patak sáncainál újból fellángolt a küzdelem. Bem újabb erősítéseket vett magához, de a császáriak addigra már átkeltek a patakon és rohamoszlopokba fejlődve, oldalról megkezdték a magyar „homlokvonal” felsodrítását. A császári szuronyok eldöntötték a küzdelmet. Értelmetlenné vált az állások további tartása, a honvédek újból megfutottak és Medgyes falai között kerestek menedéket. Addigra már teljesen beesteledett, Puchner pedig nem akart kétes kimenetelű utcai harcokba bocsátkozni, ezért seregével az elfoglalt állásokban letáborozott.

Az erdélyi események ’48-as „hadi történeti szemlésze”, Kővári László a következőkben örökítette meg a medgyesi ütközetet: „Március 2-án reggel 8 órakor Van der Nüll Kiskapust megtámadta: az őrség feladatához képest feltartá az ellent, míg a sereg magát rendezheté, s azzal visszavonult a tábor zöméhez, mely Medgyestől délre, mintegy fél órára egy amfiteátrális kerekségű téren foglalt helyet, melyet az országút kettémetsz. Előtte Szászivánfalváról a Nagy-Küküllőnek tartva egy patak fut, jobb partjára Bem 16 ágyút szegeztetett ki, s védelmükre sáncoltatásokat tett: itt fogadta el az ellenség tüzét; a Déva felől jött osztállyal érkezett [hrabovai] Hrabovszky [György] alezredes, 4 ágyúval Muzsna felé vett állást. Kemény ágyúcsata folyt, amikor tíz óra felé Bem Medgyesről kilépett, Czetz ezredestől a vezényletet átvette, s az eddigi védelmező csatát támadóra fordítá. A császáriak vele szemben egy jól épült fogadót foglaltak volt el, b.[áró losonczi ] Bánffy János alezredest a 11. és 24. zászlóaljjal előküldé, hogy onnan őket kiverje. A 11. zászlóalj Inczédy Samu őrnagya alatt oroszlányi bátorsággal rontott előre, s egy csatát nyitottak meg, mely leginkább az épület el- és visszafoglalása körül központosult. Ágyú és szurony öt óráig víttak egymással. Ekkor alezredes gr.[óf] Bethlen Gergely a Mátyás-, Károlyi őrnagy a Württemberg-huszárokkal, s többek közt az 55. zászlóaljjal előrontottak, a császáriakat állásokból kiverték, s a csata el vala döntve.

Van der Nüllék megfutottak. Bem Kiskapuson át Asszonynépeig üldözte őket, hol b. Stutterheim ide érkezett dandára közbelépése esti 10 órakor a csatának véget vetett. Eredménye lőn, hogy a magyarok éppen azon állásban maradtak, melyből reggel kimozdultak: az előörs Kiskapuson állt meg, a sereg zöme pedig a sáncok mögé vonult. Bem annyira meg volt seregével elégedve, hogy apróbb kitüntetések mellett, a megsebesült Inczédy Samut alezredessé, gr. [szárhegyi] Lázár Albertet, gr. [bethleni] Bethlen Olivért, [nagypestyéni] Alsó Sándort őrnagyokká nevezte ki.

Másnap, március 3-án még keményebb csatára volt kilátás. Van der Nüll ezredes dandára mellé b. Stutterheim és b. Uracca dandárai [Helyesen: báró Josepf Urraca alezredes, az általa vezetett tartalék dandár 2740 gyalogost, 580 lovast és 12 löveget számlált] is megérkeztek. A tábor vezényletét ma már maga Kalliány tábornok vette át, kit táborkari őrnagy [Josef von] Maroičić támogatott. Miként tegnap, a Kiskapuson állt őrség most is csakhamar visszavonult. Bem előbb azon ponton foglalt állást, melyen tegnap a császáriak. Délután 3 órakor megkezdődött a nagyszerű csata, melyben a császáriak 36 ágyúval mintegy 10 000-en, a magyarok hasonló erővel csaptak egymással össze. Két óra hosszat ágyúcsata folyt, amikor 2 tizenkétfontos ágyú, melyet Maroičić őrnagy a Şezu-Mare nevű hegyre tíz lovasfogatokkal vontatott fel, megszólaltak, s a magyarok ágyúit rombolni kezdé. Bem erre tegnapi állásába húzódott. Azonban mi tegnap nem sikerült, a balszárny megkerülése, ma csaknem létesült: mire Bem a mindenfelől intézett rohamot be nem várva, visszahúzódását megkezdette.

A medgyesi ütközet, 1849. március 3. Az Armee-Bulletin (XXIX.) egykorú ábrázolása (Forrás: Arsmilitaria.blog.hu)

A csata a császáriak részére meg volt nyerve, de amint jelenték: 500 halott, 137 sebesült, s több tiszt életével vásárlák a győzedelmet. Bem Medgyesen összeszedte sergét, s mert a császáriak utcaharcot kezdeni nem láttak tanácsosnak, az éj setétében a várost csendesen odahagyá, míg a császáriak az egész éjet a hideg dacára Medgyes előtt táborozva töltötték.”[1]

Vargyas Endrénél az alábbiakat olvashatjuk: „A császári hadvezérek valóban soha sem tudták, hogy Bem hol áll, s mennyi ereje van; annyira megtudá őket csalni gyors és váratlan meneteivel.

A császáriak itt már készen várták; s márczius 2-kán már megtámadták a magyar előhadat Kis-Kapusnál.

A harcz kora reggeltől egész estig egy csárda körül hullámzott.

Háromszor üzték el a magyarok szuronyszegezve Puchner hadait, de ugyanannyiszor vissza is verettek.

Végre este felé a magyarok lettek győző urai a harcztérnek.

Hanem sokba került ez a győzelem. Csupán a 11-dik zászlóalj háromszáz embert vesztett. A bátor Inczédi kilencz tisztjével együtt szintén megsebesült.

Ezen napra be volt végezve a harcz. Hanem Puchner másnap ujra kezdte.

A császáriak ismét összes erejökkel csaptak Bemre. Négy óráig tartott a csata; de a magyarok ekkor annyira megverettek, hogy Puchner már azon gondolkozott, mikép fogja el Bemet.

Csakhogy Bem mindig tudott magának menekvő utat nyitni.

Bem ezután Segesvárra vonult (…)”[2] 

Az első ütközetnap pillanatképeiről Asbóth Lajos ezredesnél is olvashatunk, akinek leírása szemléletes, de nem pontos: „Bánffy János ezredes kiküldetik Herkalovich őrnagy támogatására, miközben Bem felállítja a csatarendet. ½ órányi távolban Medgyestöl rátalál Bánffy ezredes az elővédre. Bánffy kiszegezi ágyúit és megkezdi a tüzet. A tér itt hullámdad és barátnak s ellenségnek egyiránt uralgó magas pontokat szolgáltat.

Bem megérkezik 9 órakor a csatatérre. Bánffy intézkedéseit czélszerüknek tartja. A dicskoszorúzott 11-dik honvéd zászlóalj megrohan egy csárdát, mely az országút mellett emelkedő egyik magaslaton állt, és a melyben a cs. k. hadsereg egy üteget állított fel és a magyar csatasorokra erősen tüzelt, A zászlóalj rögtön elfoglalja rohammal a csárdát, de eközben jobbról balról a körülfekvő magaslatokon felállított ½ üteg által kereszttűzbe vétetvén, kénytelen visszavonulni – a csárda megint elvész.

E perczben lóra ül Bem és előre vágtat! A 11-dik zászlóalj hősei megpillantván szeretett hadvezéröket, kik csak imént diszité őket fel az egész sereg szemeláttára rendjelekkel, »Éljen Bem! Előre magyar!« kiáltások közt meg fordulnak, szurony szegezve nekirohannak az imént elhagyott csárdának, ismét elfoglalják azt, visszaverik a cs. k. hadsereget és ennek üldözése közben 3 ágyút zsákmányolnak! A többi zászlóaljak nyomukban vannak. Ekkor jelenti Czecz ezredes, hogy a magyar sereg balszárnyát a cs. k. hadsereg bekeríteni készül. Bem azt izeni vissza, hogy az ezredes verje viszsza a cs. k. hadsereget, és egyúttal rendeletet ad ki, hogy az egész vonal azonnal előre nyomuljon.

Puchner minden oldalról visszanyomatik és Asszonyfalvára hátrál.”[3]

A Mátyás-huszárok egyik főtisztje, szentgericzei Jakab Elek főhadnagy így emlékezett vissza a medgyesi ütközetre: „(…) febr. 27-én hire jött, hogy b. Puchner medgyesi táborunk megtámadására Szebenből kiindult. Azonnal utra kertünk, Bem itt is legelöl, oly gyorsan, mint jöttünk; márcz. 2-án már csatát fogadott el s az ellenséget Nagy-Kapusnál teljesen megverte, 3-án lőszerei elfogyása miatt ő szenvedett vereséget s visszahuzódott Segesvárra. Én e két csatában nem vettem részt, osztályunk Segesvárra volt rendelve a tartalék sereggel; de a mint hozzánk hátra érkeztek, elbeszélték barátim a két napi harczot, melynek kiváló hősei gr. Bethlen Gergely, b. Bánffy János és Inczédi Samu őrnagy volt, a XI-ik hős zászlóalj hős őrnagya, a ki mint egy második Kinizsi Pál ugy harczolt itt, lábán sulyos sebet, érdemjelt s alezredesi kitüntetést kapott s a kinek halált megvető hidegvérüségét én több csatában, de főleg a piskii két napi csatában bámultam.”[4]

            Puchner 1849. március 4-én Medgyesen tett jelentést az ütközet lefolyásáról: „Abból a célból, hogy gátat vessünk az ellenség pusztításainak, aki a nyomasztó pénz- és élelmiszer-rekvirálások által a szász kerületet a teljes romlással fenyegeti, továbbá, hogy elnyerjük a Küküllő-vonalat és kedvező körülmények esetén továbbnyomuljunk Marosvásárhely felé, végezetül, hogy a Besztercére előrenyomult [Ignatz ]Malkovski [Helyesen: Malkowsky von Dammwalden] altábornagy hadtestével összeköttetést teremtsünk, az itteni mozgó csapatok Van der Nüll dandárával az előző hó 28-án Szelindekre, március 1-én Nagyselykre, 2-án Szászegerbegyre és Asszonyfalvára mentek, ahova 3-án a Stutterheim és Kalliany két dandárából álló fő hadtest utánanyomult. És miután az első dandárok március 2-án elővédharcot vívtak, a következő napon pedig a három dandárral egyesülve három állásból kiszorították az ellenséget, amely azokat Kapus előtt, az ekemezői kocsmánál és Medgyes előtt fokozatosan vette fel, kénytelen volt 300 fő halottat és sebesültet, valamint 85 hadifoglyot veszítve Marosvásárhely felé hátrálni. Ezen az útvonalon – miután az itteni hadtest 4-én reggel elfoglalta Medgyest – egy lovasosztály, egy gyalogzászlóalj és két ágyú üldözte az ellenséget [Karl] Bussek alezredes parancsnokságával, aminek az eredményét később jelentem.

A hadműveletek folytatásának iránya részben az ellenség visszavonulási műveleteitől függ, jóllehet a helyzet jelenlegi állásánál Segesvárra szándékozunk vonulni, hogy ezt a széket felmentsük a hűtlen székelyek inváziójától és, hogy elvágjuk őket Bem Marosvásárhelyen levő felkelő seregétől, s ezután az utóbbit kivessük Marosvásárhelyről, hogy újból megteremtsük az összeköttetést a Malkovski-hadtesttel és [Karl] Urban ezredessel, valamint Bukovinával. Ha sikerül ez – miként van alapja remélni – és ha a Dobrán lévő gróf [Christian] Leiningen[-Westerburg] vezérőrnagy és az Észak-Erdélyben levő Malkovski altábornagy csapatai megkapják az utasítást az itteni mozgó hadtesttel való egyesülésre és szükség esetén a Felső-Maroson való ténykedésre, amennyiben nagyszámú felkelőcsoportok törnek be Magyarország felől Erdélybe, akkor eredményes ellenállás várható, ellenkező esetben az itteni hadtest, amely az állandó harcok miatt állományában megfogyatkozik, gyenge lehet, ezért alulírott indíttatva érzi magát, hogy kérje főméltóságodtól utasítás adását a nevezett két hadtest számára, hogy fenyegető veszély esetén itteni felszólításra formálisan is egyesüljön az erdélyi mozgó hadtesttel. A közeljövőben szerencsém lesz a veszteségi beadványokat is alázatosan felterjeszteni.”[5]

A két napos medgyesi ütközet legalább akkora áldozattal járt, mint a piski. A császári jelentés szerint a magyar veszteség 100 halott, 360 sebesült, 100 fogoly, valamint a medgyesi kórházban maradt 170 sebesült, 6 szétlőtt löveg és 2 lőszeres kocsi, saját veszteségük pedig 28 halott, 207 sebesült és 3 lőszeres kocsi volt. Bem Segesvárra retirált, mire a császáriak diadalmasan bevonultak Medgyesre. Puchner táborkara új tervet kovácsolt, nem a Medgyes–Segesvár úton, hanem délről kívánta a magyar csapatokat bekeríteni. Bem hamar rájött e szándékra, és túljárt ellenfele eszén, hiszen lehetősége adódott, hogy Segesvárról kitörjön, így kiadta parancsát: „most pedig megyünk Nagyszebenbe!”

[1] Kővári László: Erdély története 1848–49-ben. Sajtó alá rendezte és a szerkesztette: Somogyi Gréta. A bevezető tanulmányt írta: Hermann Róbert. A jegyzeteket írta: Hermann Róbert és Somogyi Gréta. A német és francia szövegeket fordította: Hermann Róbert. A latin szövegeket fordította: Veszprémy László. A román szövegeket fordította: Somogyi Gréta. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest, 2014. 176–177.

[2] Vargyas Endre: A Magyar szabadságharcz története 1848–1849. Heckenast Gusztáv, Pest, 1867. 312.

[3] Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból. I–II. Második kiadás. Heckenast Gusztáv, Pest, 1862. II. 40-41.

[4] Jakab Elek: Szabadságharczunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848–1849-re. Rautmann Frigyes, Budapest, 1880. 484.

[5] Saját kezébe, ott, ahol… Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból. Szerkesztette: Farkas Gyöngyi, válogatta: Bőhm Jakab, a bevezető tanulmányt írta: Csikány Tamás. Petit Real, Budapest, 1998. 88.

A szerző a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpont vezető kutatója

Borítókép: A medgyesi ütközet, 1849. március 3. Az Armee-Bulletin (XXIX.) egykorú ábrázolása (Forrás: Arsmilitaria.blog.hu)