Felmorzsolva

Fiatal családapa, akit a keleti hadszíntérre vezényelnek. Néhány megsárgult levél, a kézírása és a megszépült emlékek. Mindössze ennyi maradt utána. Évtizedeken keresztül semmit sem tudtak arról, hogy mi történt vele. Fehér István egyike azoknak a honvédeknek, akik sohasem térhettek haza a Don-kanyarból.

Fehér István László őrvezető az utóvédharcok során tűnt el Jugyino községnél

„Kedves testvérem! Bízom Istenben, hogy még decemberben személyesen fogunk találkozni. Ti is bízzatok és kérjétek a Jó Istent. Remélem, hogy otthon már én fogom levágni a hízót […] Maradok testvéri szeretettel: István”

A német és magyar felderítők már december utolsó napjaiban egyre fokozódó szovjet mozgolódásról számoltak be. Köztudott volt, hogy a Don bal partjára visszahúzódó szovjetek ellentámadásra készülnek. A védelem technikai és létszámkorlátai azonban nem tették lehetővé az érdemi erősítést. A problémát fokozta, hogy a nyári és őszi hídfőcsaták során elcsigázott katonák hiába várták az utánpótlást, a megígért váltást.

A szovjet támadás napokon belül áttörte, majd felmorzsolta a lehetőségeihez mérten kitartó magyar ellenállást. Hiányos felszereléssel, éhesen, csontig hatoló hidegben kellett helytállniuk a néhol nyolc-tízszeres túlerővel szemben. A VII. Miskolci Hadtest a kétszáz kilométeres magyar arcvonal déli részének védelmét látta el. Fehér István ekkoriban már a hadtest-közvetlen gépkocsizó tüzérosztály híradós szakaszának őrvezetője. A scsucsjei hídfőből kiinduló szovjet támadáshullám január 14-én kezdődött meg. Az itt kibontakozó harcok során fokozatosan délnyugati irányba szorult vissza a Fehér őrvezetőt is soraiban tudó tüzérség.

Vitéz Gáll Sándor alezredes harctudósításából kiderül, hogy az orosz támadás során visszaszorított csapatok egy részét Jugyino községnél vonták össze. Január 17-én, délelőtt tizenegy órakor a falu északi részén erős ellenséges támadás bontakozott ki. Tizennégy szovjet harckocsi rohanta meg a községet. A páncélelhárító fegyverek nélküli magyar csapatokat, könnyű tüzérséget szétszórták, megsemmisítették. A Jugyinónál harcban álló legénység és tüzérség hetvenöt százaléka elveszett vagy fogságba került. A tüzérség éppen a visszavonuló hadtestrészeket, hadosztályokat fedezte. Áldozatuknak köszönhetően sok ezer honfitársuk kapott lehetőséget a hazatérésre.

A Tiszafüredi Járásbíróság 1943. február 15-én Fehér Istvánt halottá nyilvánította. Családja úgy tudta, hogy állásukat találat érte a Jugyino északi részén kibontakozó harcok során. Ebben a tudatban éltek hetvenhat éven keresztül. A nemrég elérhetővé vált hadifogoly-adatbázisok azonban új távlatokat nyitottak a keleti hadszíntér kutatásában. Mint kiderült, a Jugyino környékén zajló harcok után Fehér István szovjet hadifogságba került, adatait január 18-án rögzítették.

Az Orosz Hadügyminisztérium illetékesein keresztül pedig sikerült hozzájutni egy mindeddig ismeretlen dokumentumhoz. Az adat- és állapotrögzítő karton a Frolovo térségében működő hadifogolykórházban kelt, egy helyen (július 5-én) saját kézjegyével is ellátta a tiszafüredi honvéd. A feljegyzett információk szerint 1943. május 18-án került a hadifogolykórházba. Súlyos sérülésről nem esik szó, teherbíró, munkára fogható állapotban volt. 1943. augusztus 11-én azonban mégis elhunyt, rosszindulatú, szövődményes tüdőbetegség, vélhetően tuberkulózis okozta halálát.

A hadifogolykórház temetőjében nyugvó áldozatok földi maradványait az 1990-es években exhumálták. Valamennyiüket a volgográdi Rosszoska településén található német gyűjtőtemetőben helyezték végső nyugalomra. Itt nyugszik Fehér István is, kétezer kilométerre szülőföldjétől.