Hihetetlen, hogy miket ettek húsvétkor a középkorban
Még a tipikus angol reggeli eredete is az ünnephez kapcsolódhat.
Még a tipikus angol reggeli eredete is az ünnephez kapcsolódhat.

A gyökérrel bíró ember ragaszkodó. Szülőföldjéhez, elveihez, leírt és kimondott szavakhoz.

Hivatalosan is bejegyezték a Magyar Köböre és Hagyományőrző Sportok Szövetségét.

A szőlő és a bor védelmezői közül január 22-én Szent Vince nyitja a sort.

Tajti Erzsébet tudását – az anyaországon kívül – Délvidéken és Kárpátalján osztja meg tanítványaival.

Az ünnepeink megőrzése, tartalmának felvállalása, értéknek tekintése a biztonságunk egyik záloga.

Megtartották az első LMBTQ-néptáncfoglalkozást.

Megtudhatjuk, miért éppen most tartjuk ezeket a megemlékezéseket, miért gyújtunk gyertyát, és hogyan kapcsolódik ide a halloween.

Kik az agrárminiszter kedvenc szerzői, milyen zenét szeret és milyen hangszeren játszik, merre tart a magyar kultúra? Most megtudhatják.

Új, gyümölcsös süti-csoda született a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Nemzet élő tudósítása a kormányinfóról.

Megható fotót osztott meg a kormányfő.

Búcsúzunk kollégánktól.

A

Az uniós polgárokra nehezedő pénzügyi nyomás fokozódik.

Itt vannak a részletek.

A legnagyobb veszélyt a belső fenyegetés jelenti.

Elérhető a Faust-szimfónia partitúrája is.

Új lendületet kapott a lakáshitelpiac, miközben a számok első ránézésre meglepő irányba mutatnak.

Egy időre teljesen leáll a brit prémiummárka gyártása, a villanyautókkal képzelt jövő pedig kérdéseket vet fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.