– Megszámlálhatatlanul sokszor láttam önt különféle alkalmakkor, élőben és fényképen, videófelvételen. Mindig nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós. Ennyire rendben van minden az agráriumban? Illetve honnan ez a belső béke, ami valósággal sugárzik önből?
– Az agrárium minden pillanata küzdelmekből áll. Küzdelem a természeti erőkkel, az éghajlatváltozás minden jelenségével, a világpiaci hatásokkal, a társadalmi elvárások kihívásaival. Ilyenkor mindig meggyőződünk róla, milyen porszemek vagyunk. Mindennap átéljük azt, hogy emberé a munka, Istené az áldás. Nem vagyok tökéletes, gyarló és esendő vagyok, de mindennap teljes erővel dolgozom. Törekszem a jóra, s talán ez sugárzik belőlem.
– „Nagy szükség van a lelkek magvetésére” – mondta minap. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz köthető több eseményen is részt vett. Milyen hatással volt önre ez a rendkívüli alkalom?
– A magvetés nélkülözhetetlen. Hiszen testi és lelki táplálékra egyaránt szükség van. A világban zajló folyamatok pont ezt bizonyítják. Identitásválság van. Nekünk, magyaroknak van hitünk, hagyományunk, kultúránk. Ezek olyan alapok, amelyekre bizton építhetjük életünket. Örülök, hogy részese lehettem a kongresszusnak, és hogy ott lehettem Ferenc pápa szentmiséjén. Különösen megragadott azon gondolata, amelyet a keresztről mondott: a kereszt egy híd a múlt és a jövő között. Ez mindannyiunk számára nagyon fontos üzenet. A kongresszus megerősítette, hogy a kereszténység egy olyan biztos alap, amire a XXI. században is építhetünk.
– Kilátogatott a könyvhétre is. Próbáltam meglesni a nagy kupac tartalmát, amit a hóna alatt cipelt, de nem sikerült elolvasnom a címeket. Egyáltalán, mit olvas egy agrárminiszter? Gondolom, nem csak szakirodalmat… kedvenc író, kedvenc műfaj, esetleg kedvenc könyv?
– Persze hogy nem csak szakirodalmat olvasok. Szeretek olvasni, ez még gyermekkoromból ered. Hisz televíziónk csak 8. osztályos koromban lett. Viszont az élményekre, kalandokra nekem is szükségem volt. Sorban álltunk a könyvtárban a Verne Gyula-könyvekért. Számon tartottuk, mikor hozzák vissza a Sztrogoff Mihályt vagy a Monte Cristo grófját. Szilvási Lajos regényei pedig a felnövő kamaszkorom érzelmi állapotát segítettek fejleszteni. Felnőttkorom kedvencei Szabó Magda és Móricz Zsigmond. Ők úgy hatottak rám, mintha nagyapáim mesélnék az élettörténeteiket. Galgóczi Erzsébet társadalomrajza megrázó erővel hat rám. Annyira feltépi a lelki sebeket, amiket a családunk kénytelen volt átélni.
Elárulom, ha nyaralni megyek, mindig Nyirő József-könyvet viszek. Kell a lelki megnyugváshoz. Ezért olvasok verseket is esténként. Kányádi, Ady, Reményik, Sík Sándor és újabban Babits költészete hoz megnyugvást számomra.
– A pandémia alatt volt egy sorozatunk, amelyben ismert embereket kérdeztünk meg, hogy melyik lenne az az egyetlen könyv, amit magával vinne a Karantén-szigetre. Miniszter úr mit vinne magával?
– Lehet, meglepődik, amit mondani fogok, de verseskötetet vinnék magammal. Hisz egy ilyen helyen és helyzetben az embernek kell a reménységet, a hitet, az életkedvet, a kitartást erősítenie.
És erre egy Sík Sándor-verseskötet kiválóan alkalmas.
– Országimázs, hungarikum, operett. Bevallom, már meg sem lepődtem, hogy Fekete Péter kulturális államtitkárral tartottak közös sajtótájékoztatót a témában, miután fővédnöke volt a Budavári Palotakoncertnek. Később lelkesen posztolt az Operett Korzóról is. A Hungarikum Bizottság elnöke, de gondolom, nem csak ezért szereti az operettet. És mi a helyzet a többi zenei műfajjal?
– Az operett műfaja egy magyar életérzés. A kultúránk szerves része. Nagyon szeretem, valóban. Vannak együttesek, előadók, akik meghatározók az életemben. A Hungária, az LGT, az Edda és a Neoton Família, illetve az Omega mind a mai napig a kedvenceim. A külföldi zenekarok közül viszont a Queen, a Status Quo és a U2 zenéje kedves számomra. Én magam is zenei általános iskolába jártam, hegedülni tanultam.
Egyetemista koromban a népzene, a népi kultúra engem is magával ragadott, játszottam is a Piróka népzenekarban mint brácsás.
A Csík-koncerteken ezért gyakran feltűnök, s egy-egy magyarpalatkai muzsika hallatán bizony sokszor a könnyeim is előjönnek. Ahogy öregszem, egyre inkább rá kell jönnöm, hogy a komolyzene mekkora hatással van rám. Liszt Ferenc Les Préludes-je alatt mindig katarzist élek át. Borsódzik mindenem, és az annyira jó.
– Ha már a fővédnökség szóba került: az ormánsági Bőköz fesztiválnak több éve egyik fővédnöke. Mennyire, illetve hogyan segíti ön szerint a kultúra a vidék felemelkedését?
– A kultúránk, a hagyományaink a megtartóerő. Olyan alap, amelyre bizton építhetünk. A baj mindig akkor következik be, amikor ezt le akarjuk cserélni. Amikor mesterségesen megváltozik. A hagyományos paraszti kultúra felszámolása helyrehozhatatlan károkat idézett elő. A föld elvétele a parasztoktól, a kényszer-téeszesítés drasztikusan megváltoztatta a vidék társadalmát. Azért fontos nekem a Bőköz fesztivál, mert segít rávilágítani arra, hogy mi maradt még meg. Hogy érdemes megbecsülni a tárgyi és eszmei örökségünket. A megmaradáshoz nagyon fontos ez.
– Aranykalászos méhész és hivatásos vadász. (Bár én nem tudom elképzelni fegyverrel a kezében.) Nemrég a Vadászat és vadászfegyverek Magyarországon című kiállítás megnyitóján mondott beszédet. Többen úgy nyilatkoztak, hogy „a kutyát sem érdekli” az a kiállítás. A vadászati világkiállítás még el sem kezdődött, máris nagyon megoszlanak a vélemények. Miért fontos a vadászat, miért érdemes ezeket a kiállításokat megnézni?
– A vadászat és az emberiség élete szervesen összekapcsolódik. Korok, korszakok jellemzik, teljesen átszövi a kulturális életünket is. A gasztronómiában betöltött szerepe, maga a vadászati rítus, a viselet, a zeneművek kialakulása, a vadászebek kinemesítése mind-mind a vadászathoz szervesen köthetők. A kiállításon bemutatott vadászfegyverek egytől egyig mind remekművek. Művészi alkotások, mint a festmények a falakon. Öt múzeum adta össze a kiállítási tárgyakat. Páratlan esemény, érdemes mindenkinek megnézni. Rácsodálkozhatunk arra, hogy mennyire sokrétű és magas szintű a vadászat művészeti megjelenítése.
Azt pedig el kell fogadnunk, hogy már az őskorban is különbözők voltunk: voltak, akik elmentek és életük kockáztatásával is elejtették a bölényeket, hogy legyen élelmük, és már akkor is voltak olyanok, akik inkább felfestették az eseményt a barlang falára.
Borítókép: Nagy István agrárminiszter. Fotó: Világgazdaság/Vémi Zoltán
