Adam ugyan már fiatal felnőtt, de hiába a sok konditermezés, valójában még ő is csak egy önmagában bizonytalan, nagyra nőtt gyerek. A He-Manné válás annak a szimbóluma, hogy egy gyerekben is ott rejlik a hatalmas erő, és a varázslat csak felszabadítja azokat a benne rejlő lehetőségeket, amiktől végül valóban felnőtté válhat egyszer. Amikor Adam kimondja, hogy „Enyém a hatalom”, az a felelősség tudatos elfogadásáról szól, más kérdés, hogy ez a világos szimbolika csak elég követhetetlenül, elmarasztalva jelenik meg a filmben, Adam éretlenségét csak a bohókás jelleme jelzi, ami később sem változik.
A film sikertelenül próbálja összeházasítani a 80-as évek maszkulinitását az új idők érzékenységével, miszerint az univerzum (pontosabban az Eternia bolygó) védelméhez már nem elég a muszkli, szív is kell hozzá.
Adam megpróbálja megérteni az elemi gonoszságot, de ezt némileg aláássa a tény, hogy Skeletor sosem válik igazán fenyegetővé. Az itteni verziója rajzfilmszerűen ripacs és szórakozott, a konklúzió pedig végül mégiscsak a 80-as évek és a katonás határhúzás mellett érvel, miszerint vannak helyzetek, amikor nem megértésre, hanem egy jó erős pofonra van szükség, hogy megvédjük a szeretteinket. A film ezzel mintha fügét mutatna a modernitásnak, főleg ahogy kifigurázza a vállalati világ és a woke-világ abszurditásait is: Adam a földön HR-esként dolgozik, amit aztán a nagy összecsapás előtt kamatoztat, csak már nem vállalati, hanem hadi tréninget tart. Az univerzum védelmezői – az új idők szavának engedelmeskedve – többször idézőjelbe is teszi saját világát és hőseit, de a sok ironikus önreflexió közepette igazából nem sikerül neki modern köntösbe öltöztetni a klasszikus értékeket. A végeredmény mégis annyira esetlen és egyenetlen, hogy az már inkább bájos, semmint bosszantó.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!