Végre megszületett az, amire milliók és milliók vártak. Illetve, ha már így egymás között vagyunk, akkor talán súgva, halkan kijelentjük, hogy a széles tömegek talán nem is igazán várták a nagy napot, de a haladás bátor és rettenthetetlen forradalmárai megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Izé, a progresszió. Hiszen a korlátolt tömegek sok esetben ellenzik, illetve sanda tekintettel szokták méregetni a liberális törekvéseket és térfoglalási kísérleteket, azonban a velünk élő SZDSZ szelleme ma is ott munkálkodik a haladó szerkesztőségekben és egyéb műhelyekben, amelyeket aztán Gyuri bácsi egy kivá­lóan kidolgozott, igazságos bónuszrendszer alapján szokott igen bőkezűen jutalmazni.

Hiszen nevelni, edukálni kell a gumi-, pardon – néptán­c­csizmás, magyarkodó fasisztákat. Is. De, hogy a lényegre térjünk: a 444 számolt be arról a hírről, hogy megtartották az első LMBTQ-néptáncfoglalkozást. Ami ugyan apró lépésnek tűnhet homoszexuális lobbinak, de kétségkívül hatalmas lépés az emberiségnek. Óriási győzelem ez, hiszen a néptánc eddig a pontig az utolsó bástyaként állt ellen a militáns genderideológia ostromának.

Zárójel: a klasszikus balett már régen elesett, manapság spicc-cipőre és tütüre ácsingózó férfiak ostromolják a balettigazgatókat. Nyugaton pedig simára gyantázott lábú férfiak táncolnak rövid selyem hálóingekben egymással érzéki duetteket és triókat. A heteró táncművészeket pedig durván diszkriminálják. Zárójel bezárva.

A néptáncban viszont még mindig férfiak táncolnak nőkkel; a férfiak nadrágban és csizmában, a nők szoknyában és olyan cipőben, amelynek néhány centi magas a sarka. És a táncok közben az ilyen barbár hagyományokra szomjazó, elnyomó fehér fasiszták amolyan pajzán csujogatásokat is hallhatnak, amelyeket nem is kérdés, hogy régen meghaladtak már a modern kor szigorú elvárásai, elavultakká váltak, heteronormatívak, de elsősorban végtelenül és bántóan szexisták. Ezekről a mozgalom egyik bátor kitalálója a következőket nyilatkozta:

„A csujogatás alapvetően incselkedő, kritikus, gúnyolódó odaszólás, vagy akár bók is lehet. Mi is a magyar fiatalság része vagyunk, miért ne lehetne a mi témáinkról, a mi problémáinkról csujogatást írni? A tradíciók tisztelete nemcsak az, hogy betanulom valaki más százéves csujogatását, hanem az, hogy továbbviszem a szokásokat, és az elődökhöz hasonlóan én is kitalálom a saját csujogatásomat.”

Példát azonban nem hozott fel, de sejthető, hogy mikre gondolt: – Ez az ország homofób! Váltsuk le az elnyomót! Hujujujujuj! Vagy: – Férfi vagyok, szoknyát húzok! Ettől vagyok olyan boldog! Hujujujujuj! Nyilván a diktatúra és Orbán Viktor, illetve a dicsőséges előválasztás is elő szokott kerülni: – Márki-Zay a vezetőnk! Bezárja majd a Lölőt! Hujujujjujuj!

De kicsit elkanyarodtunk: „Azon a napon volt az első hazai bemutatóm, amikor először hallottam a homofób törvényről, és kurva szarul éreztem magam.” Ezt már Farkas Gergő Dávid táncos, koreográfus mondta el Soros György tudósítójának, és bár Farkas úr neve se a szakmának, se a közönségnek nem nagyon mond semmit – én például most hallottam róla életemben először –, az LMBTQ-lobbit támogató szélsőliberális 444 mégis lelkendezve számolt be róla, dicsőséges hazatértéről, no meg az esemény(ek)ről.

Az a 444, amelyik amúgy az elmúlt kilenc évében egyetlen alkalommal sem írt a hazai néptáncmozgalomról. Most viszont helyzet van, megszólaltak a szivárványszínű harci kürtök is, úgyhogy hirtelen fontossá vált a magyar kultúra eme fontos szeglete. Hiszen ha queerkirálynők, homo- és biszexuálisok meg transzneműek néptáncolnak, a hatalom számára kritikus és érvényes gondolatokat megfogalmazva – csujogatva –, akkor annak már van hírértéke.

A dolog amúgy a legkevésbé sem lenne érdekes.

Ha valakinek az a vágya, hogy férfiként női ruhába bújva, női szerepben táncoljon, tegye, csak az a baj, hogy ezek a mozgalmak egy idő után túlnőnek magukon, elkezdenek roppant erőszakossá válni, majd egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy harcias leveleket és követeléseket vagyunk kénytelenek olvasgatni, amelyekben az LMBTQ-szervezetek követelik, hogy a tánc­oktatással foglalkozó iskolákban töröljék el a maradi, heteronormatív szerepeket, ne kényszerítsenek csizmát és nadrágot a fiúkra, a lányok se legyenek ledominálva, a hölgyek és az urak dönthessék el saját maguk, hogy szoknyát vagy csizmát húzzanak.

Persze a döntéseket kvóták és jobb jegyek segítségével manipulálják majd, megjelennek majd azok a harcias jogvédők is, akik fülsiketítő hangon, rikácsolva próbálják meg arra ösztönözni a gyerekeket és a tanulókat, hogy eltérjenek a hagyományos szerepektől. Újból ki fog derülni, hogy a művészet, hasonlóan az újságíráshoz és a humorhoz, csak ellenzéki és kritikus lehet – ez persze azonnal megváltozik egy esetleges kormányváltás esetén –, ezért ha az órákon nem kizárólag kormányellenes csujogatások hangzanak el a gyerekek szájából, akkor az oktatókat meg kell büntetni, súlyosabb esetben el kell őket tiltani a foglalkozásuk gyakorlásától.

Ez lesz. Nem hiszik? Fogadjunk!

Borítókép: A nyíregyházi Nyírség Táncegyüttes a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza közös szervezésű, Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató sorozata második elődöntője. (Fotó: MTI/Honéczy Barnabás)