Zaharova óva intette Donald Tuskot az ukrajnai NATO-jelenlét kapcsán
A Kreml elkerülhetetlennek nevezte Oroszország konfliktusát a NATO-val, ha az atlanti szövetség katonái megjelennek Ukrajnában.
A Kreml elkerülhetetlennek nevezte Oroszország konfliktusát a NATO-val, ha az atlanti szövetség katonái megjelennek Ukrajnában.
Barátnőjén akart bosszút állni, egy VIII. kerületi telefonfülkéből tárcsázta a segélyhívót, hogy közölje: bombát helyezett el egy XI. kerületi plázában.
Az ukrajnai háború kezdete óta Kelet-Közép-Európában több száz bombariadót jelentettek be a bűncselekmények elkövetői.
Különböző eszközei vannak: ilyen akár az illegális migráció, a genderpropaganda vagy az agresszív zöldpolitika.
Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője szerint az események az egész baloldalt összezavarták.
Hazánk már régóta a titkosszolgálatok között zajló hibrid hadviselés célkeresztjébe került.
A migránsok ostroma folytatódik, szerda éjjel több mint kétszáz fős csoportot tartóztattak fel.
Kijev is tart attól, hogy Belaruszból érkező migránsok rohamozzák meg a két ország határát.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Ez az elmúlt napok belpolitikainak tűnő viharával kapcsolatban is igaz.
Az igazi ellentét a normalitást megélő tömeg és a létszámában meglehetősen törpe kisebbség között húzódik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.