Mi lesz Szalai Attila sorsa? Döntött róla a Hoffenheim
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.

A válogatott hátvéd Hoffenheimban kezdi az új idényt.

A védő a nyáron visszatérhet a Szuperligába, de nem a Fenerbahce csapatához, hanem a rivális Besiktashoz.

A belga Standard Liege labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását a válogatott Szalai Attila.

Török klubok és a Ferencváros után egy belga csapattal boronálták össze a magyar védőt.

A válogatott védő a szezonban a Hoffenheim keretébe is csak két tétmérkőzésen került be, pályára nem lépett.

Nemcsak végigjátszotta a Steinbach elleni edzőmeccset, de az 5-2-re megnyert találkozón ő szerezte a Hoffenheim második találatát.

A Hoffenheim vergődését kívülről kénytelen nézni a magyar hátvéd.

Csank János szerint ha Szalai nem magyar lenne, több esélyt kapna.

Max Moerstedt debütálása szenzációsan sikerült a nemzetközi kupaporondon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.