Tovább bővült az internetes kereskedelem
A vírus második évében a kereskedelmet már nem elsősorban a járvány közvetlen hatásai érintették, hanem azok a közvetett gazdasági folyamatok, amik az árukínálatot és az árazást befolyásolták.
A vírus második évében a kereskedelmet már nem elsősorban a járvány közvetlen hatásai érintették, hanem azok a közvetett gazdasági folyamatok, amik az árukínálatot és az árazást befolyásolták.
Mivel egyre több pénzt költünk az internetes áruházakban, kiemelten fontos a tudatos magatartás, amelynek része a megfelelő hatósági tájékoztatás.
Az idei első negyedév végére összesen 212 950 POS-terminál üzemelt az elfogadóhelyeken.
A tizenöt legnagyobb internetes áruház együttes forgalma tavaly meghaladta a bruttó 380 milliárd forintot.
Egy év alatt harmadszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az internetes és csomagküldő értékesítés Magyarországon.
Az erős ügyfél-hitelesítés a kártyabirtokosok adatainak védelmét szolgálja és a visszaélések számának csökkentését célozza
A járvány ideje alatt megsokasodtak a vásárlókat megtévesztő, pénztárcarabló „sufniwebáruházak”.
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége szerint internetes vásárlás esetén érdemes odafigyelni, hogy a webáruháznév mögött legyen konkrét cég, pontos székhelycímmel, telefonszámmal, adószámmal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.