Angol írásbelivel folytatódik az érettségi
Csütörtök reggel indul a vizsga.
Csütörtök reggel indul a vizsga.
Idén sem lesz könnyű dolguk az érettségizőknek.
Több mint 55 ezren mutathatják meg, mennyire alaposan ismerik a világnyelvet.
Az Oktatási Hivatal a honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait.
Szöveges források helyett ezúttal főleg ábrákat, képeket és térképvázlatot elemezhettek a diákok a történelem írásbelin, ami a szakemberek szerint nem volt nehéz.
Szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák – a járványügyi intézkedések betartása mellett.
Az idei feladatsor nem volt könnyű, és elsősorban azoknak a diákoknak kedvezett, akik szeretik a matematikát és logikusan gondolkodnak.
Több mint 110 ezer vizsgázóra számít a kormány a tavaszi érettségiszezonban. A szóbelik többségét eltörlik, de az előre hozott vizsgákat nem.
Aki gyengén szerepel az idei érettségin, ezúttal is kap lehetőséget, hogy szóbeli vizsgán javítson.
A vizsgák az első három napon alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Phenjan szerint a hadgyakorlat háborús előkészület.
A 21. században is kötelességünk megóvni nemzeti egységünket a kívülről érkező, széthúzással és bomlasztással támadó nagyhatalmakkal szemben.
A Csárdafesztiválon ma fellépő Balaton Tácegyüttes küldetése, hogy a néptánc és népzene ne csak rétegkultúra legyen, hanem minden magyar ember közös kultúrája.
Gyülekeznek az esőfelhők.
A magyar játékos mellett négy liverpooli csapattársa is bekerült a Premier League-ben az év csapatába.
Pedig a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-párharc még nem ért véget a budapesti vereség után.
A magyar kormányfő szerint Ukrajna uniós tagsága veszélyes biztonsági illúziót keltene.
Fáradhatatlan Proli Ákos ezen a hajnalon is hóna alá vette felfújható prolihergelőjét és elindult Hatvanpuszta irányába.
A magyar játékos mellett négy liverpooli csapattársa is bekerült a Premier League-ben az év csapatába.
Pedig a Qarabag elleni Bajnokok Ligája-párharc még nem ért véget a budapesti vereség után.
A magyar kormányfő szerint Ukrajna uniós tagsága veszélyes biztonsági illúziót keltene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.