Merész ígéretet tett a világbajnok pólósok csapatkapitánya Fukuokában
A Görögország ellen megnyert vb-döntő után Jansik Szilárd nem kertelt lapunk kérdésére válaszolva.
A Görögország ellen megnyert vb-döntő után Jansik Szilárd nem kertelt lapunk kérdésére válaszolva.

Varga Zsolt szerint meg kell ragadni az esélyt, a görögöket jól ismerő Vámos Márton úgy véli, jobbak vagyunk.

Jansik Szilárd története ékes példája annak, hogy a legsötétebb napokon is érdemes küzdeni az álmokért.

Aki ott akar lenni jövőre a világbajnoki, hát még a párizsi, olimpiai keretben, annak oda kell tennie magát.

A házigazda Horvátország lesz a mieink ellenfele a szombati döntőben.

Varga Zsolt, férfivízilabda-válogatottunk szövetségi kapitánya szerint a vb-címvédő a legjobb gárda a mezőnyben.

Úgy történt, ahogy Varga Zsolt előre megmondta: Spanyolországgal játszunk a csütörtöki elődöntőben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.