Ez volt a tragikus sorsú Michael Schumacher pályafutásának egyik legszebb napja
Huszonöt éve ezen a napon lett először világbajnok a Ferrarival Michael Schumacher.
Huszonöt éve ezen a napon lett először világbajnok a Ferrarival Michael Schumacher.

Megvan a magyarázata, miért döntött negatív rekordokat az eseménytelen szuzukai futam.

Norris és Piastri szerint már az időmérőn eldőlt, ki nyer, mert Szuzukában szinte lehetetlen volt előzni.

Alig hozott előzést az évad harmadik futama.

A lecserélt Liam Lawson ott folytatta, ahol abbahagyta. Az éllovas McLarennél nem lehetnek teljesen elégedettek.

Japánban rendezik az idei vb harmadik versenyhétvégéjét.

A rossz látási viszonyok között alig lehetett észrevenni a pályán lévő, mentést végző traktort.

A szabályok félreértelmezése miatt a holland pilóta nem reménykedett benne, hogy vasárnap összejön a vb-cím.

Órákon keresztül úgy tűnt, hogy a heves esőzések miatt nem tartják meg a Japán Nagydíjat.

Fernando Alonso nyerte a pénteki első, George Russell pedig a második szabadedzést.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

A miniszterelnök sikeres tárgyalást zárt Washingtonban.

Az Egyesült Államok elnöke éles szavakkal bírálta a televíziós társaságot.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.

Mcsi Attila volt a légió egyetlen gólszerzője, Szoboszlai Dominik felemás hetet zárt.

Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök együttérzően baráti kapcsolata lélektanilag részben arra épül, hogy mindketten átélik a globális hamis narratíva iszonyú erejének pusztító hatását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.