Ez volt a tragikus sorsú Michael Schumacher pályafutásának egyik legszebb napja

Hallatlanul izgalmasan alakult a 2000. évi Forma–1-es világbajnokság. Az egyéni cím sorsa huszonöt éve ezen a napon, október 8-án dőlt el Japánban, ahol Michael Schumacher egy egész éven át tartó küzdelem végén, futamgyőzelemmel szerezte meg harmadik vb-címét. Az elsőt a Ferrarival, amely 1979 után ért újra a csúcsra a némettel.

Michael Schumacher 1996-ban szerződött a Ferrarihoz, a csapattal először 2000-ben lett világbajnok. Fotó: AFP/Patrick Hertzog

Nos, a szuzukai „döntő” rajtja után Häkkinen csapata, a McLaren örülhetett, a finn ugyanis lerajtolta Schumachert. A folytatásban az alapvetően száraz pályán, ám fel-felbukkanó esőcseppek közepette zajló futamon a finn eleinte stabilan tartotta egy másodperces előnyét – a „régi” F1-ben ekkor még szó sem lehetett a manapság már alkalmazott nyitható hátsó szárny jelentette előzési rásegítésről –, majd növelni is tudta azt, ennek köszönhetően az 53 körös viadal feléhez közel végrehajtott első kerékcserék és tankolások után is az élre tért vissza. 

A rajt után a világbajnoki címvédő Häkkinen fordult elsőként (Fotó: AFP/Patrick Hertzog)

A depóban dőlt el a küzdelem

Egészen a 29. körig úgy tűnt, hogy Häkkinen kontroll alatt tartja a versenyt, ám ezt követően Schumacher újra visszazárkózott egy másodperces közelségbe. A sorsdöntő események a 37. és a 40. kör között történtek: Häkkinen másodszorra is kiállt kereket cserélni és tankolni, Schumacher viszont a technikai vezető, Ross Brawn tanácsára hallgatva még három körön át kint maradt, és az egyre ürülő tank miatt gyorsabb autójával olyan tempóra volt képes, amelynek köszönhetően a maga kiállása után nagyjából négy másodperccel Häkkinen elé tért vissza. 

Abban a néhány pillanatban, amikor a Ferrari a depóban csökkentett sebességgel haladva tartott vissza a pályára, Häkkinen McLarenje viszont már teljes sebességgel robogva feltűnt a célegyenes végén, az F1 egymást a messzemenőkig tisztelő két korszakos alakjának éveken át tartó vetélkedésének minden feszültsége, izgalma benne volt.

Ekkor hangzottak el Ross Brawn emlékezetes mondatai is. A brit kétszer is azt mondta Schumacher fülére a rádión, hogy „Jól állunk”, a visszatérés pillanatában viszont ekképpen fogalmazott: „Nagyon jól állunk!”

Jobb stratégiájának köszönhetően Michael Schumacher az élre tért vissza a második bokszkiállását követően (Fotó: Pool/Hideyuki Yamamoto)

Az utolsó tizenkét körben már nem változott a sorrend: Häkkinen még megpróbált faragni hátrányából, ám ez már csak akkor sikerült neki, amikor a technikával spóroló Schumacher a legvégén látványosan visszavett. Amikor az 53. kör végén a német elsőként átszelte a célvonalat, a Ferrari csapattagjai a bokszfalon csüngve, olasz és csapatzászlókat lobogtatva üdvözölték a régi-új bajnokot, aki huszonegy szűk esztendőt lezárva sikerre vezette a Ferrarit.

A győzelem pillanata (Fotó: AFP/Patrick Hertzog)

Ellenfelek voltak, nem ellenségek

A leparkolást követően Häkkinen az elsők között gratulált Schumachernek – ez volt a legjellemzőbb a „repülő finn” és a mindig, mindenáron győzni akaró, a győzelem érdekében néha akár a szabályok adta határokat is átlépő német viszonyára. Ők ketten hiába vívtak éveken keresztül késhegyre menő küzdelmet, azt később Schumacher is elismerte, hogy a 2001-ben visszavonult Häkkinen volt az a riválisa, akivel a leginkább tisztelték egymást. A bajnok szinte egyesével megköszönte minden csapattagnak a munkát, a dobogón pedig meghatottan hallgatta végig a tiszteletére lejátszott német himnuszt, majd a rá jellemző módon, ujjaival mutogatva vezényelte az olaszt. Eddigre már ezt is elnézték neki Olaszországban, ahol az európai idő szerint kevéssel 9 órai leintés ellenére is népünnepély tört ki – a Ferrari hazájában, Maranellóban zúgtak a harangok, de Schumacher szülőföldjén, Németországban is rengetegen követték együtt, élőben a szuzukai versenyt.

Schumacher az olasz himnusz közben, balján Häkkinen, jobbról a harmadik helyezett, David Coulthard (Fotó: AFP/Toru Yamanaka)

Az első sikert még négy vb-cím követte

A csapattal ötödik nekifutásra csúcsra ért Schumacher és a Ferrari első nagy győzelme volt a 2000. október 8-án elért siker, a tündérmese pedig a következő években is folytatódott: a páros 2001-ben és 2002-ben könnyedén, 2003-ban nehezebben, 2004-ben pedig rendkívül domináns teljesítménnyel lett világelső. A sorozat 2005-ben szakadt meg, de Schumacher első visszavonulásának évében, 2006-ban újra vb-esélyessé lépett elő, ám akkor Fernando Alonso legyőzte. A német később, 2010–2012 között még visszatért az akkor újjáalakuló Mercedes színeiben, ám korábbi sikereit már nem tudta megismételni. Második, immáron végleges „nyugdíjba vonulása” után, 2013-ban súlyos síbalesetet szenvedett, családja pedig azóta sem ad részletes tájékoztatást a hogylétéről. A legvalószínűbb, hogy fejsérülése miatt állandó ápolásra és felügyeletre szorul, igaz, ez csupán találgatás.

Bármilyen állapotban is legyen, a tragikus sorsú Michael Schumacher a hét világbajnoki címével máig a sportág egyik legnagyobb alakja, aki teljesítményével világszerte milliókat inspirált. Összesen 91-szer nyert az F1-ben, megannyi diadala közül azonban kiemelkedik a huszonöt éve, Japánban aratott, amellyel valóra váltotta önmaga, a Ferrari és egy egész nemzet álmát.

A vb-címről döntő futam itt teljes egészében visszanézhető: