Juhász Árpád megmenekült a zöld mamba és az indiánok elől is
„Semmit sem csinálnék másképp, ha újrakezdeném az életem” – mondta a 90 éves geológus.
„Semmit sem csinálnék másképp, ha újrakezdeném az életem” – mondta a 90 éves geológus.

Hét elismerést adtak át a 112. Magyar Örökség díjátadó ünnepségén szombaton.

A neves geológus hazánk egyik legnagyobb mesélője, akinek új kötete ismét egy lebilincselő utazásra invitálja az olvasót. Ezúttal a világ számos országában mutatja be az ott élő gyerekek sorsát, életüknek körülményeit.

A geológus a kezdetektől a TV2 csapatát erősíti, idén lett 87 éves, de nyugdíjba menésre nem is gondol: mai napig aktívan részt vesz a gyártásban.

Juhász Árpád geológus hat kontinens 109 országában járt. Élményeit tudományos cikkekben, tévében, rádióban és könyvekben osztotta meg.

A geológiában régóta tudott, hogy a szóban forgó kihalási időszakban az élőlények mintegy kétharmada eltűnt a Földről. Az, hogy ezt egy ekkora méretű aszteroida okozta, csak később fedezték fel.
A világ vizeinek rendkívül kevés, mindössze 1 százaléka iható, a legnagyobb probléma pedig az, hogy ennek jelentős részét, 30-40 százalékát öntözésre használják
Az embernek alapvető szerepe van a klímaváltozásban, de az időjárás szélsőségeit nemcsak a globális felmelegedés, hanem egyéb tényezők is alakíthatják – mondta Juhász Árpád geológus az M1 csatornán csütörtök este.
Egyre kevesebb az óceánokban a fitoplankton, ezzel a földi élet egyik alapja gyengül – erről beszélt Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Az ukránok és az amerikaiak eközben újabb tárgyaláson vannak túl.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Egyetlen vállalatban összpontosítja földgáz- és villamosenergia-nagykereskedelmi tevékenységét november elsejétől az MVM-csoport.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.