időjárás °C Miklós 2021. December 6.
logo
Juhász Árpád geológus a rejtélyesés veszedelmes világról

Szelíd kannibálok

Ozsda Erika
2021.11.16. 11:15 2021.11.16. 15:12
Szelíd kannibálok

A hazai ismeretterjesztés egyik legnagyobb alakja hat kontinens 109 országában járt. Utazásai során filmeket forgatott, fotókat készített, élményeit tudományos cikkekben, tévében, rádióban és könyvekben osztotta meg. Az Évmilliók emlékei című művét évtizedeken át tankönyvként használták az egyetemeken. Juhász Árpádnak nemrég jelent meg a 27. kötete Emberevők unokái között – Népességrobbanás a déli félgömbön címmel.

– A könyv első fejezetében, a Léteznek-e még kannibálok?-ban arról számol be, hogy az 1970-es években olvasott először a titokzatos pápua népcsoportról, a danikról, akik a holland gyarmatosítás idején sem akartak lemondani ősi szokásukról, a kannibalizmusról, amelyet ma már törvény tilt. Mikor és hogyan sikerült eljutnia a hegyi pápuákhoz?

– Egyszer egy német utazási iroda prospektusában láttam, hogy kivételes alkalommal Irian Jayába, Új-Guinea szigetének északnyugati csücskébe szerveznek utakat, ahol a hegyi pápuák 1500 méter tengerszint feletti magasságban élnek.

A hatalmas hegyek tövében, egy folyó partján ötezer éve a földjeiket egyszerű kőkapákkal művelték meg, mert egyáltalán nem ismerték a fémeket. A második világháború után a holland gyarmatosítókat indonézek váltották fel. Nem volt könnyű bejutni a térségbe, mert a hegyi pápuák autonómiát követeltek, és turistacsoportok elrablásával, túszejtő akciókkal zsarolták az indonéz hatóságot. 

1996-ban, két éven át tartó szervezés után sikerült forgatási engedélyhez jutnunk. Már előre lekötöttünk három olyan fiatal pápuát, akik beszéltek angolul, és ismerték a helyi lakosságot is. Segítségükkel bejutottunk különböző klánok településeire, amelyeken a hosszú házban az asszonyok a gyerekekkel éltek, és egy teljesen különálló, kisebb épületben a férfiak. Utóbbiak nem is akárkikkel: múmiákkal.

– Milyen eseményeken lehettek jelen?

– A Magyar Televízió többször vetítette az akkor készült filmünket, amelynek ugyanaz a címe, mint a könyvnek: Emberevők unokái között. Sikerült elintéznem, hogy részt vehessünk egy halotti toron, ahol persze nem embert ettek, és semmilyen atrocitás nem ért minket.

A lakomához, amely az egész közösségnek, a hatvan-hetven főből álló klánnak készült, lenyilaztak egy kis csüngő hasú ázsiai malacot, és megsütötték. A halotti torra kiültettek egy akkor 360 éves, feketére aszalódott múmiát, a ceremónia végéig a széken hagyva. Szemtanúi voltunk a pápua munkamegosztásnak is. 

A félelmetes Baliem folyó fölött indákból és gyökerekből tákolt hidak vezettek át. A roskatag tákolmányon nagy terhekkel megrakodva először az asszony kelt át. Addig a férj a túloldalon várt, hogy leszakad-e a híd. Miután a felesége átért, a férfi óvatosan követte őt üres kézzel. A folyó egy idő után behatol a hegy gyomrába. Aki ebbe valaha beleesett, soha nem került elő. Egyszer egy teljes japán expedíció tűnt el.

– Arra sikerült választ kapni, hogy a hegyi pápuák mikor hagytak föl…

– … erről soha nem beszélnek. Ez olyan titok, amelyről senki nem nyilatkozott, pedig a klán főnöke intelligens volt, jól beszélt angolul.

– Hogyan lett a filmből könyv?

– Úgy gondoltam, maradandóbb, ha könyvet is írok az élményeinkről. Három évvel ezelőtt láttam neki. Nemcsak a pápuák sorsa érdekelt, hanem a nagyvilágban élő természeti népek élete is. Utazásaim közben sok helyen tapasztaltam, hogy döbbenetesen megnőtt a lakosság száma. Úgy gondoltam, érdemes lenne tágabb összefüggésben is megvizsgálni a természeti népek és a környezet viszonyát a déli félgömbön, megnézni, hol és hogyan változott a népesség, és elegendők-e a természeti erőforrások az egyre növekvő populációk ellátására. Erre utal a könyv alcíme is. 

Kíváncsi voltam, miként alakult az életmódjuk a maoriknak, a dél-afrikai zuluknak, a kelet-afrikai nomád pásztoroknak. Az összehasonlításhoz elővettem a korábbi naplóimat, jegyzeteimet, és kontinensenként haladtam. Indonézia, amely ugyan átnyúlik az Egyenlítőn, jó példa arra, hogyan növekszik a lakosság száma a természeti környezet rovására. 

Ötven év alatt 88 millióról 275 millióra emelkedett. Ausztráliában, ahol többször jártam, a nagyobb városokban, elsősorban a keleti parton megduplázódott, van, ahol megháromszorozódott a populáció. Szót ejtek a bennszülöttekről, az aboriginálokról, a szokásaikról, a több milliárd éves kőzetekről, olyan növényekről, amelyek a dinoszauruszok korában táplálékul szolgáltak, valamint a Kakadu Nemzeti Park több ezer éves világhírű sziklarajzairól is. 

Új-Zélandon Darwin nyomában jártam. A saját kutatási területemet se hanyagoltam el, eddig kétszáz gleccsert vizsgáltam meg, köztük az új-zélandiakat is. Mauritiuson feltűnő, hogy genetikai­lag milyen sokszínű a lakosság. Ezen az óceáni szigeten az európai betelepülők előtt nem éltek emberek, a vándorlások során a különböző népcsoportok keveredtek. A könyvben számos kalandunkról is beszámolok.

– Érdekes és látványos fotók gazdagítják a leírásokat.

– Százezer saját fényképpel rendelkezem. A könyvben kettő kivételével az összes fotót én készítettem.

Borítókép: Juhász Árpád  (Fotó: Teknős Miklós)