Fideszesek kínzását és kivégzését vetette fel Magyar Péter rajongója
A Tisza Párt elnöke gyakran hergeli híveit a kormánypártiak ellen, miközben a szeretetről és a megértésről beszél.
A Tisza Párt elnöke gyakran hergeli híveit a kormánypártiak ellen, miközben a szeretetről és a megértésről beszél.

Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre.

Idén tizenegy intézmény pályázott.

A Kurta egyértelműen fejlődött az elmúlt másfél évtizedben.

A költő születésnapján avatták fel az ülő Petőfi-zsánerszobrot Kiskőrösön.

Büszkék lehetünk arra, hogy 2023-ban Magyarországon ilyen nagyszerűen működő tájházak vannak.

A Bács-Kiskun vármegyei településen egyéni önkormányzati képviselőt választottak. Ba Edit a voksok 74, 79 százalékát szerezte meg.

A világszerte ismert és elismert költőóriás a zenei életben is maradandó nyomot hagyott.

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban felfrissült a Költőnek szült anyám! című állandó kiállítás, és Hét év címmel újabb állandó tárlat nyílt.

A miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében elmondta, hogy minden magyarban van egy kis Petőfi, és Petőfiben is van egy kis magyar.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megindító videót tett közzé a miniszterelnök a Kossuth téri megemlékezésről.

Idén sem mutatják be a tiszás jelölteket, nem találnak elég embert.

A hatóságok a lakosság közreműködését kérik.

Mutatjuk, mire figyeljen október 26-án hajnalban.

Lucy Powellt választották a kormányzó brit Munkáspárt vezetőhelyettesévé.

Történelmi találkozóra készül az amerikai elnök.

Már a szakértők is kudarcról beszélnek a szankciók kapcsán.

Lajtos Nóra írása a nemrég elhunyt Nemzet Művésze emlékére

Amikor beköszöntenek a fagyok, akkor már nem szabad kint hagyni a muskátlit.

Hajmeresztő manővert rögzített hajnalban a buszvezető fedélzeti kamerája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.