A Kiskőrös városmagjában található Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a helyi Petőfi-centrum része, amely magában foglalja a település valamennyi, a költőhöz kapcsolódó emlékhelyét: az interaktív János Vitéz Látogatóközpontot, a Petőfit fordító költők szoborparkját, az ország első (1862-ben állított) Petőfi-szobrát; a főtéren magasodó Petőfi-emlékművet,
továbbá Szendrey Júlia egész alakos szobrát, melyből Magyarországon egyetlenegy van, s csak Koppenhágában akad hozzá hasonló (ugyanis elsőként ültette át magyarra Andersen meséit).
A szülőház egyszerű, fehérre meszelt falú, nádfedeles épület, az 1780-as években építhették.
– Háromosztatú parasztházról van szó, amely annak idején egy szűk, sáros utcácskára nézett.
Előnye az lehetett, hogy mind az evangélikus, mind a katolikus templomtól alig néhány percnyi sétára esett, és közel volt Petrovics István munkahelyéhez, az 1821 telén három évre kibérelt mészárszékhez.
Ez ma már nem áll, de egykori helyét betonozott alapok és emléktábla jelzik. Petrovics István néhány hónapig ott lakott, majd 1822 őszén bérbe vette e házat a tulajdonosától, Makovinyi Márton borbélymestertől, és átköltözött ide – kezdi kalauzunk, Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója.
Belépve az épületbe, közvetlenül a bejárat mellett, bal kézre bekeretezett grafikára leszünk figyelmesek.
– Jókai Mór műve. Az épület 1880 óta az ország első irodalmi emlékháza, megnyitásán Jókai tartott beszédet, és ha már itt volt, a ház képét is elkészítette – legalább olyan jól rajzolt, mint írt, hiszen eredetileg festőnek készült. Az alkotás tanúskodik arról, hogy az épület akkoriban pontosan úgy nézett ki, mint ma, csak a padlásra vezető lépcsőt helyezték át azóta máshová – mondja az igazgatónő.
Az előtérből bal kézre nyíló szoba volt a tisztaszoba. Jelenleg három eredeti tárgy látható benne, amelyek annak idején a Petrovics család tulajdonát képezték: az édesapa 1815-ben készült faládája, egy almárium – érdekesség, hogy ajtaját belülről a Pesti Hírlap 1842-es számaiból kiemelt oldalak borítják –, valamint az ágy, amely Petőfi szülőágya lehetett.
Mert – bár ez nemegyszer heves viták tárgyát képezte – az irodalomtörténet álláspontja szerint az 1822. december 31-ről 23. január 1-jére virradó éjjelen itt, a Makovinyi-házban jött világra a Petrovics házaspár első gyermeke, a később Petőfi Sándorként ismert és elismert költő.
– Egyesek szerint Petőfi Kiskunfélegyházán, mások szerint Szabadszálláson látta meg a napvilágot. Petrovics Istvánnak mindkét helyen voltak érdekeltségei, ahogy más városokban is, megyeszerte. Őt ugyanis – mint a polgárosodás útján elinduló család fejét – mai szóval leginkább vállalkozónak lehetne nevezni: mindig a családja jobb megélhetését kereste – magyarázza Filus Erika.
A fennmaradt iratokból tudjuk, hogy Petrovics István 1822. december 30-án Kiskőrösön tartózkodott, mert ekkor fizette meg a mészárszék bérleti díjának második félévi részletét.
És a fennmaradt matrikula, vagyis keresztelési anyakönyv egyértelműen bizonyítja: 1823. január 1-jén a kiskőrösi evangélikus templomban keresztelték meg Alexander Petrovicsot.
– Annak idején Kiskunfélegyházáról vagy Szabadszállásról idáig eljutni egy napba telt. Ráadásul egy Séni János nevű kecskeméti orvos egykorú meteorológiai feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1822 decemberének végén délelőtt mínusz nyolc, délután mínusz öt fok volt a környéken. Ha valaki ilyen időben vállalja, hogy lovas kocsin vagy szánon megtesz egy egynapos utat, azzal nemcsak az édesanya egészségét, de az újszülött életét is kockáztatta volna.
Sokkal valószínűbb tehát, hogy amikor Petrovics István december 30-án – fizetés céljából – felkereste a városi elöljáróságot, mindenórás felesége, Hrúz Mária már a feltehetőleg épp e célra bérelt Makovinyi-házban feküdt – mutat rá az igazgatónő.
Az említett keresztelési anyakönyv másolata az előtérből jobb kéz felé nyíló, egykori lakószoba falán függ. Az eredetit a kiskőrösi evangélikus lelkészség őrzi. A replikák sorát a keresztelőmedence másolata folytatja, mellyel a csecsemő Alexandert a keresztség szentségében részesítették. A helyi templom tárgyai közül származó, 1840-ig használt kancsó, melynek szintén volt szerepe ezen ünnepélyes alkalomkor, ugyanakkor eredeti.
A harmadik szoba – amely annak idején a kamra volt – jelenleg irodahelyiség, nem látogatható, így magunk mögött hagyjuk a Makovinyi-házat, és a vele szemközt lévő emlékmúzeum felé indulunk. Az alig néhány lépésnyi séta során újabb látnivalók ötlenek szembe.
– A kert kialakítása során is arra törekedtünk, hogy ne szakadjunk el Petőfitől. Az a két somfa tehát a koltói Teleki-kastély kertjéből való, hiszen Petőfi Sándor és Szendrey Júlia Koltón töltötték a mézesheteiket. Az a körte pedig Székelykeresztúrról érkezett. Petőfi ugyanis az ottani Gyárfás-kúriában aludt élete utolsó éjszakáján, de a hagyomány szerint előtte még letelepedett a körtefa alá, hogy írjon egy verset. Ezt a szituációt Kányádi Sándor örökítette meg a Haldoklik az öreg tanú… kezdetű költeményében. A nálunk lévők a székelykeresztúri fa magoncának magoncai, úgy is szoktuk mondani, hogy unokája – említi az igazgatónő.
Az emlékházban kialakított új tárlat a Hét év címet viseli, ennyi ideig tartott ugyanis Petőfi alkotói korszaka: 1842-től 49-ig mintegy 860 verset vetett papírra, kiterjedt levelezéséről, műfordításairól, regényéről, drámájáról és drámatöredékéről nem is szólva. A kiállítás esztendőről esztendőre haladva tárja a látogatók elé, melyik évben mely fontosabb alkotások kerültek ki Petőfi tolla alól, és az éppen vizsgált tizenkét hónap során mi történt a magánéletében.
Az összesítést az évszámok alatt sűrűn egymás mellé helyezett favesszők segítik, melyek első ránézésre a szívhangéhoz hasonlatos görbét adnak ki. Pontosan annyi „szívdobbanás” adja ki a görbét – vagyis pontosan annyi vessző függ a falakon –, ahány verset a költő az adott évben írt. A legtermékenyebb évében, 1845-ben például 168-at, míg a forradalom évében, 1848-ban, 112-t.
– A vesszők kőrisből vannak, hiszen Kiskőrös neve e fafajtára utal – említi Filus Erika.
A Petőfi ismert portréit is tartalmazó képanyag és a hozzá kapcsolódó információk jól áttekinthető, világos részkompozíciókba rendezve követik egymást a három egymásból nyíló teremben. A legintenzívebb vizuális élmény alighanem az 1845/46-os évet bemutató helyiségben várja a látogatót: a szoba egyik falát csaknem teljes egészében jókora kijelző foglalja el, a költő híres dagerrotípiájának másolatával kettéosztva.
A monitor két felén – egybevegyülve ringatózó, hullámzó betűk sokaságából – aztán különféle idézetek állnak össze. Bal oldalra Petőfitől származó sorok kúsznak fel, amelyek elárulják, hogy a költő hogyan gondolkodott a mesterségéről. A jobb oldalon olvasható szövegrészek pedig abból kínálnak ízelítőt, hogy a kortársak és az utókor milyen véleményt formáltak a költőről és munkásságáról.
