Többszáz különleges koreai papír Buddha érkezik Budapestre
A kiállítás kísérőprogramjaként a hagyományos koreai papírkészítés mesterségével és a természetes keleti festési technikákkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.
A kiállítás kísérőprogramjaként a hagyományos koreai papírkészítés mesterségével és a természetes keleti festési technikákkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A különböző témákat feldolgozó fényképek abban megegyeznek, hogy különleges hangulatot árasztanak.

Budapest egyik meghatározó városrészének történetét mutatja be egy közelmúltban nyílt kiállítás.

Dél-koreai nagyik lépnek fel a Nemzeti Táncszínházban, hogy a női testről és lélekről meséljenek

Az alapítványi tagok videófelvételről és élőben jelentkeztek be a budapesti Koreai Kulturális Központból.

Magyarország éppen 30 éve vette fel a kapcsolatot a Koreai Köztársasággal – emlékeztetett az avatóünnepségén Baranyi András keleti kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vádat emeltek a kisfiú gyilkosa ellen.

A publicista ezúttal sem finomkodott.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter hátránya behozhatatlan.

A héten 10-12 fok is lehet.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

A jobboldali Nemzeti Tömörülés esélyei folyamatosan nőnek.

A rock and roll ikonja szokatlan nyíltsággal mesélt gyerekeiről, unokáiról és arról, milyen apa volt a színpadon kívül.

A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Az angol tinédzser vasárnap is mérkőzésnyílról fordított, világbajnok ellenfele a kilencnyilas után még jobb teljesítményt nyújtott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.