Az új, koronavírus elleni gyógyszer hamarabb gyógyíthat ki a betegségből
A gyógyszer a legújabb tesztek szerint legalább 29 órával csökkenti a koronavírus-fertőzöttség idejét.
A gyógyszer a legújabb tesztek szerint legalább 29 órával csökkenti a koronavírus-fertőzöttség idejét.
Egyelőre a vírus eredetével kapcsolatos valamennyi elmélet napirenden marad.
A Covid–19-pandémia az egész világot sújtotta. A megbetegedések és a halálozások száma egyenlőtlenül oszlik meg a régiókon belül.
Hat nagyvárosban is, köztük Budapesten.
Feléledhet a járvány?
Az energiaügyi minisztérium hírszerzői által készített beszámoló szerint a legvalószínűbb a laboratóriumi szivárgás.
Stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja.
Hol az egyik, hol a másik vírus dönt le több embert a lábáról, miközben egy érdekes jelenségre is felfigyeltek a szakemberek.
Győzelmet aratott a kínai pártvezetés.
Más országokban továbbra is használhatjuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vannak háborús pártok, mint a Tisza, meg a DK.
A nők görögök elleni 10-9-es sikere után a férfiak is rangadóval kezdtek a világbajnokságon.
A testvére próbálta eloltani.
Az ukrán portál megkérdőjelezi Sebestyén József halálának körülményeit.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ arra figyelmeztetett: több hamis, félrevezető információ jelent meg ez ügyben a sajtóban.
A Tisza Párt-vezér úgy törlesztette adósságát, hogy közben gyarapodott a megtakarítása.
The State Secretary of the Hungarian Ministry of Foreign Affairs responds to the statement by the Ukrainian Foreign Ministry.
Ahhoz, hogy egy háború után újjáépítsünk egy országot, legalább annyi pénz kell, mint a fegyverekre.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ arra figyelmeztetett: több hamis, félrevezető információ jelent meg ez ügyben a sajtóban.
A Tisza Párt-vezér úgy törlesztette adósságát, hogy közben gyarapodott a megtakarítása.
The State Secretary of the Hungarian Ministry of Foreign Affairs responds to the statement by the Ukrainian Foreign Ministry.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.