Lapozó: Közel ezer forintba kerül egy liter gázolaj Svédországban
Nem akarnak kivonulni Oroszországból a francia vállalatok.
Nem akarnak kivonulni Oroszországból a francia vállalatok.

Mától zárt helyen sem kötelező maszkot viselni, a rendezvények pedig védettségi igazolvány nélkül is látogathatók.

A szivárványkoalíció pártjai a saját egészségpolitikusukukkal, a DK-s Komáromi Zoltánnal kerültek ellentétes véleményre.

A humántárca közlése szerint a továbbiakban is biztosítják a kórházi oltópontok működését.

A húsvéti előkészületet beárnyékolja a szomszédos Ukrajnában kitört borzalmas háború.

Szerdára újabb 3539 új fertőzöttet igazoltak Magyarországon, valamint elhunyt 83, többségében idős, krónikus beteg.

Algéria több földgázt szállít az EU-nak, ha elakadna az orosz gáz szállítása.

Ugyanakkor már Magyarországon is megjelent az omikron egy újabb variánsa, amely a pozitív minták 12 százalékáért felelős.

Hatmillió-háromszázkilencvenkétezer a beoltott, négyezer-négyszázkilencvennyolc az új fertőzött, és elhunyt nyolcvannyolc beteg.

A világranglista élén álló Novak Djokovics játékán nem látszott a három hónapos kihagyás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Minél többen szerezzenek diplomát” – fogalmazott Varga-Bajusz Veronika államtitkár.

Orbán Viktor tényleg világpolitikai tényezővé vált az elmúlt években, Magyar Péterben és a Tiszában már a baloldali beszélgetős műsorokban sem bíznak.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Érezhető a feszültség a levegőben.

Fokozódnak az orosz csapások.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Három kulcspontban állapodott meg a kormány a lakossági energiatároló-programmal kapcsolatban a szakmai szervezetekkel folytatott egyeztetésen – közölte Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.