Érdemes megértenünk ezt a megközelítést. Tudatában annak, hogy a magyarság túlnyomó többségét a regionális identitásminták éltetik. Ők azok, akiket lesajnálóan vidékieknek szoktak nevezni a főváros elitizmusába belerészegedők. Ezzel a felfogással szemben lehet hát nem üres szólam, hanem lélektől lélekig érő vallomás, ahogyan Novák Katalin a dorozsmai homok forróságáról és a frissen szedett ágasi málna ízéről beszélt. Mert ebbe a képletbe tényleg mindenki képes lehet behelyettesíteni a maga szülőhelyének emlékeit.

Aztán hű volt Novák Katalin a saját nőiségéhez is, de azzal a megint csak szuverenitást sugárzó, szigorú megkötéssel, hogy nem ahhoz képest, hanem annak köszönhetően kíván jó köztársasági elnök lenni, hogy ő éppen nő lehet. Hű volt továbbá saját generációjához is, negyvenes nemzedéktársait azzal jellemezve, hogy ők azok, akik a nemzeti függetlenséget már készen kapták – de épp ezért soha nem engedhetik meg, hogy ezzel a drágán szerzett függetlenséggel külső erők orosz rulettet játsszanak. 

Hű volt aztán személyes örökségéhez: kimondva, hogy ő hitvalló keresztyénként tud majd minden magyart képviselni, a saját hitéből merítve erőt ahhoz, hogy szolgálatának részeként elmenjen a családokhoz – az egyszülősökhöz és a beteg gyereket nevelőkhöz is. S elmenjen a tehetséges fiatalokhoz, a magyar nemzetiségekhez, a faluvégi cigánytelepek lakóihoz, a roma magyarokhoz is. Mint fogalmazott: számára ez nem országjárás lesz. Egyszerűen csak ott lesz, ahová tartozik.

Arra vállalkozva, hogy ezzel a jelenlétével abba a magasságba emelje nemzettársait, ahol megértés, békesség és biztonság van – hangsúlyozta, kimondatlanul is utalva a magyar identitásmintáinkat összegyűjteni képes csodás nemzeti hitvallásunkra, Illyés Gyula Haza, a magasban című költeményére. Arra a versre, amely azzal a feltevéssel indul, hogy „jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni”. S hogy pont ezekben az időkben kell csak igazán kimondani „a szókat, miktől egyszer futó homokok, népek, házak Magyarországgá összeállnak”. 

Ki kell hát mondani: eljött ez az idő. Hogy a bátor emlékezés, s ne az esztelen tervezés legyen a mentsvárunk. Nem véletlen, hogy Novák Katalin ennyire hangsúlyosan ajánlotta a figyelmünkbe április 3-át. Bízva abban, hogy a választók nem tévesztik szem elől a nemzeti érdeket. Higgyünk hát mi is a szavak erejében! Ahogy Illyés is hitt, amikor igaz hazaszeretettel szólt a védő magasságokról. „Áll az én hazám már, védőbben minden magasságnál” – olvassuk a Haza, a magasban egyik sorsdöntő passzusában. Ez a magasság óvjon meg minket, mindannyiunkat most a háború zajától! És ebből a magasságból nézzünk le azokra is, akik ennek a beszédnek az elhangzása után azt tartották a legjobbnak, hogy távolmaradásukkal tüntessenek Novák Katalin eskütétele alatt!

Lelkük rajta.

Novák Katalin a beszéde közben Teréz anyát idézte: mondván, a béke egy mosollyal kezdődik. Akkor még nem tudhatta, hogy ezzel valójában már nekik – a később az esküjétől tudatosan távol maradóknak – üzent.

Borítókép: Országgyűlés, államfőválasztás (Fotó: Máthé Zoltán/MTI)