Lapozó: Chicago állami iskoláiban kötelezővé teszik a nemsemleges toaletteket
Nem lesz szükség negyedik oltásra egy olasz főorvos szerint.
Nem lesz szükség negyedik oltásra egy olasz főorvos szerint.
A horvát közegészségügyi intézet két megbetegedésről számolt be, de a kontatkszemélyek is megfigyelés alatt vannak.
Életének 78. évében elhunyt Kóbor János, az Omega együttes alapítója.
Védettségi igazolás szükséges többek közt a bevásárlóközpontok és az éttermek látogatásához.
Szúrópróbaszerűen ellenőriztek az ellenőrök, miután hatályba lépett a megerősített szigorítási rendszer.
Nagy-Britanniában több mint húszmillióan – a felnőtt lakosság 35,2 százaléka – kapták meg a harmadik oltást.
Gyors tempóban zajlik az emlékeztető oltások beadása az oltási akciónak köszönhetően.
A kormánypártiak egységet mutatnak az oltáshoz való hozzáállásban, míg a baloldal megosztott a kérdésben.
Az intézkedés karácsony előtt, december 20-án lép hatályba a járvány terjedésének megfékezése érdekében.
Csató Gábor szerint az oltások felvételével és a védelmi intézkedések betartásával akárcsak a fertőzés, és az Országos Mentőszolgálat leterheltsége is elkerülhető lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vitályos Eszter megerősítette: a Hungarian Airlines hamarosan megkezdi repülését a magyar kormány megbízásából.
A jelentések szerint Ukrajna már megkaphatta az első francia Mirage 2000–5F vadászgépeket.
Már halálos áldozatot is követelt az ítéletidő.
Jó csomagolást kívánunk! Goodbye, David! – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
Kiemelkedő kereslet és túljegyzés mellett zajlott kötvénykibocsátás.
A mi szabadságunk ma nem ágyútűzben dől el, hanem a nyelvi, kulturális és közösségi jogaink megőrzésében – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a székelyföldi Madéfalván.
A távozó amerikai nagykövet két dolgot egész biztosan nem tud – írta közösségi oldalán Dömötör Csaba.
A legtöbb helyen kötelezővé tették a maszkviselést, de van, ahol felvételi zárlat és látogatási tilalom lépett életbe.
Az eb túlélte, hogy a gazdája autó után kötötte.
A Pressman lehetséges utódjaként emlegetett szakember élesen bírálta a nagykövetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.