Mától országos kijárási tilalom van érvényben Szlovákiában
A kórházakban ápolt koronavírusos paciensek száma elérte a kritikus szintet.
A kórházakban ápolt koronavírusos paciensek száma elérte a kritikus szintet.

Kásler Miklós interjú keretein belül beszélt az oltópontoknál kígyózó sorokról, de szóba kerültek az oltással kapcsolatos tévhitek is.

Elhunyt 176 beteg, és az elmúlt 24 órában 12 637 új fertőzöttet találtak Magyarországon. Egész héten tart az oltási akcióhét, hétfőn és kedden majdnem 256 ezer oltást adtak be.

A szomszédos országban a legalacsonyabb az oltási arány az Európai Unióban, mindössze 46,8 százalék.

Egy friss felmérés szerint a lakosság 52 százaléka támogatná az általános oltási kötelezettséget.

A kormány múlt keddtől kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában.

Az országos tiszti főorvos hangsúlyozta: már az első napon 131 ezren beoltatták magukat.

Prága és Pozsony korlátozó intézkedéseket vezetett be, Berlin pedig mérlegeli az erről szóló döntést.

Én nem a lezárásoktól félek, én a betegségtől félek – mondta az egyik megkérdezett, aki ellátogatott az oltópontra.

A Leipzig magyar válogatott kapusa és a csapat edzője, Jesse March is megfertőzödött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.