Nagy változások jönnek a KRESZ-ben
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Rövidesen új szabályok lépnek életbe.
Csak Békásmegyerig közlekednek a szentendrei járatok.
Forgalmi és közlekedési információk péntek reggel.
Lezárásokra lehet számítani a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren és annak környékén.
A kormánypártok jelöltje taxisofőröket kérdezett a város közlekedési problémáiról.
A fő cél az Adriai- és a Balti-tenger közötti Ten-T hálózat magyarországi szakaszának megépítése.
Saját családja testi épségét, valamint a sértett és állapotos felesége testi épségét is közvetlen veszélynek tette ki.
Az autópályákon is figyelni kell vasárnap délelőtt.
Eredményes az elmúlt évtizedek legjelentősebb közösségi közlekedési tarifareformja.
A drón jó eszköz a forgalom figyelésére úgy, hogy arról a közlekedők többsége nem szerez tudomást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Real Betis hiába szerezte meg a vezetést, végül nem tudta legyőzni a Chelsea-t.
Ruszin-Szendi Romuluszt egy fegyverkereskedő milliárdos vásárolhatta be a Tiszába.
Három premiert láthatunk a Szenvedélyek évadában.
Legfeljebb a hallgatók 15 százaléka lehetne külföldi.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
Ha sikerülne megvonni Magyarország szavazati jogát, akkor megszűnne minden akadály Ukrajna uniós felvétele előtt.
Németország tovább fegyverkezik.
Ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz.
A Voks 2025-ről tartottak fórumot Békéscsabán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.