Bőven adtak feladatot rendőreinknek az illegális bevándorlók
Az elmúlt 24 órában embercsempészés miatt öt, míg közokirat-hamisítás miatt három fő ellen indult büntetőeljárás.
Az elmúlt 24 órában embercsempészés miatt öt, míg közokirat-hamisítás miatt három fő ellen indult büntetőeljárás.
Hamis orvosi diplomával igazolta gyógyítói jogosultságát a napokban elfogott fővárosi kuruzsló.
Egy 44 éves nógrádi ügyvéd mellett még két nő és öt férfi ellen indult nyomozás.
Saját készítésű diplomával, oklevéllel és iratokkal próbálta bizonyítani doktori címét egy bajai szélhámos.
A hazudozás veszélyesebb, mint az erőszak.
Az iraki férfi két kisfiúval, a szír nő két kislánnyal akart Magyarországra belépni. A nő és a négy gyerek más nevére kiállított görög útlevéllel, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezett.
Gyorsított eljárásban bíróság elő állítottak egy ukrán férfit embercsempészet, társát, egy tádzsik férfit pedig okirat-hamisítás miatt – tájékoztatta a fővárosi főügyészség szerdán az MTI-t.
Embercsempészés és közokirat-hamisítás miatt nem jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az iraki nőt, aki egy kiskorú gyereket hamis iratokkal akart Németországba vinni szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repü
Embercsempészéssel és közokirat-hamisítással gyanúsítottak meg egy iraki nőt Budapesten – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.
A Tisza Párt vezére számtalanszor csinált magából pojácát.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.