Megszólalt a nyírkátai gyilkos, elképesztő, mivel védte magát a bíróságon + videó
Ítélet is született az ügyben.
Ítélet is született az ügyben.
A férfi legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételesen szabadságra.
Féltékenységből végzett szerelmével egy férfi, a nő holttestét egy állattemetőbe rejtette.
Az emberölés miatt indított eljárás vádlottjai azzal védekeznek, hogy rabolni akartak, nem ölni. Ügyüket 13-án tárgyalja a bíróság.
Egy ózdi szerelmi háromszög vezetett brutális gyilkossághoz. A hajléktalanból lett alkalmi testőr élete végig a rácsok mögött maradhat.
Nem jogerősen 13 év fegyházra ítélte csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék azt a – kóros elmeállapota miatt csak részben beszámítható – férfit, aki 2017 szeptemberében Nagykanizsán, a nyílt utcán különös kegyetlenséggel meggyilkolta volt szerelmét. Az í
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nézze meg a felvételt, felismeri?
Amíg háborúpárti elnöke volt az Egyesült Államoknak, nem készültek lövészlesek az elnöki gép közelében.
A munkahelyi baleset körülményei egyelőre nem tisztázottak.
A parlamentben beszél a miniszterelnök, aztán fogadja Alice Weidelt és Alekszandar Vucsicsot.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin Budapesten találkoznak.
Szijjártó Péter korábban is többször figyelmeztetett: az uniós szankciók és a fegyverszállítások nem hoznak békét.
Nemet kell mondani a brüsszeli háborús tervekre.
Samu Koponyacsontját 1965-ben fedezte fel Vértes László régész.
Egy öreg Citroën tulajdonosa jelentős összegű bírságokat gyűjtött össze Fejér vármegyében.
A jegybank vezetése az elmúlt fél évben az előzetesen megfogalmazott világos célok mentén haladt, a jövőben ugyanezt tervezik a magyar gazdaság fenntartható fejlődése érdekében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.