Két hangverseny a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében
A Szent István Filharmonikusok kíséretében fiatal tehetségek is bemutatkoznak az ingyenes koncerteken.
A Szent István Filharmonikusok kíséretében fiatal tehetségek is bemutatkoznak az ingyenes koncerteken.

A kísérleti rendszer célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a Kárpát-medence magyar történelem szempontjából fontos emlékhelyeire.

A sorozatot és a már megjelent köteteket kedden mutatták be Budapesten.

Ezen a héten még két alkalommal látható az egyedülálló előadás a Kálváriadomb festői környezetében.

Bemutatták az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról készült dokumentumfilmet.

A kamaraopera egy férfi és egy nő szerelmi történetét mutatja be.

Batman a világot menti meg, Badman viszont jó, ha önmagát.

A Bartók Színház kihirdette a jövő évad bemutatóit.

Három játszóhelyen, a Fesztiválkatlan nagyszínpadán, teátrumában és a Paulay Ede Színházban kínálnak izgalmas programokat.

Hidán Csaba László régész-történésszel, a Magyarságkutató Intézet kutatójával beszélgettünk a székesfehérvári Királyok és szentek című kiállítás kapcsán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, mi volt a borítékban.

A rendőrség segítséget kér.

A háttérben meghúzódó tervek világosak, mégis tagadnak.

A jegesedés most is komoly veszélyt jelenthet.

Támadások érték a lengyel infrastruktúrát.

Nemzeti petíció indul az Ukrajna támogatásáról szóló brüsszeli követelések ellen.

Éles fordulat rajzolódik ki a NATO kommunikációjában.

Sok egykor híres és fényes város tűnt el nyomtalanul.

The video put out by Ukraine's National Anti-Corruption Bureau reveals all.

Jelenleg a Repsol Venezuelai olajtartalékának értéke körülbelül 13 milliárd euróra taksálható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.