„Székely ízeket” hordozó kortárs művészet
Csomortáni Gál László grafikái díszítik a csíksomlyói zarándokvonat mozdonyát.
Csomortáni Gál László grafikái díszítik a csíksomlyói zarándokvonat mozdonyát.

A teátrumban a hagyományoknak megfelelően minden nap lesz program.

Rekordszámú magyar közösség énekel idén Szarka Tamással egy időben.

Az 53. évadban 22 produkciót láthatunk, amely a kísérőprogramokkal együtt összesen 40 eseményt jelent.

A Magyar szemhatár-sorozat új kötetét a Fészek Művészklubban mutatják be.

Az Örök hűség című színházfilm erős szimbólumokra épül, az alkotást június 4-én tűzi műsorra a Duna Televízió.

Audrey Niffenegger 2003-as bestsellere már másodszor bizonyítja be, hogy van, amit nem lehet filmre vinni.

A Kossuth-díjas Simon István életéről és életművéről jelent meg kötet Németh István Péter tollából.

A Szoborpark-projekt a síremlékeket díszítő szobrokra mint műalkotásokra fókuszál.

Korunkban nem jellemző a film mondanivalója: a családfő a karrier helyett a családot választja.





A miniszterelnöknek sikerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.