Új tanulmányok a Kárpát-medence közlekedéstörténetéről
Megjelent a Pro Minoritate folyóirat tavaszi lapszáma.
Megjelent a Pro Minoritate folyóirat tavaszi lapszáma.

Esztergom népszerű múzeumai rendhagyó programokkal várják a látogatókat a hét végén.

A Rippl-Rónai Fesztivál ideje alatt szabadtéri tárlatként, a sétálóutcát végigjárva tekinthető meg.

Az Anonymusként emlegetett jegyzőről annyit tudunk, hogy megírta a Gesta Hungarorumot. Pontos személyét azonban homály fedi,.

Jankovics Marcell emlékére ingyen elérhető a felújított Fehérlófia, a János vitéz és sok más csemege június első hetében.

A hétvégi Múzeumok majálisára időzítve jelent meg A Nemzet Múzeuma című magazin.

A májusi Hónap kincse része az egyetemes magyar kultúrának.

A sorozat első állomása május 28-án, szombaton 20 órakor Arany János síremléke mellett lesz.

A friss single álomszerű hangulatával próbálja a hallgatót kiszakítani a szürke hétköznapokból.

A nyugat-európai valóság az, hogy a hétköznapi élet, beleértve a családot is, darabjaira esik szét.





A miniszterelnöknek sikerült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

Politikailag inkorrekt műsorunkban Ambrózy Áron kollégánk vádlóiról is hosszasan szó esett.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Új ukrán fegyverexport-iroda nyílik Berlinben.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.