időjárás 30°C Kornél, Soma 2022. július 3.
logo
A Bazi nagy francia lagzik 3. szerint tévút a multikulturalizmus

Kultúra nélkül nincs család

Csejk Miklós
2022.05.24. 06:50 2022.05.24. 23:08
Kultúra nélkül nincs család

Mindig jó látni a könnyed francia humort a mozivásznon. A Bazi nagy francia lagzik 3. részében azt gúnyolják ki a filmkészítők, hogy mennyire nem képesek együtt élni a különböző vallású és különböző kultúrkörből érkező emberek. Nemcsak beszélgetni nem tudnak egymással, de még egy közös családi ebédet se tudnak összehozni, pedig család nélkül szétesik minden.

Úgy látszik, kifulladt a nagy nemzetközi kommunista multikulturális forradalom megszállott képviselőinek lobbiereje a franciáknál, mert a Bazi nagy francia lagzik 3., amelyet Philippe de Chauveron rendezett, inkább szól arról, hogy nem tudnak együtt élni a különböző vallású és különböző kultúrkörből érkező emberek, mint arról, hogy minden jó lesz egyszer. Aki nem látta az előző két részt, annak érdemes feleleveníteni, hogy a Verneuil családban négy lány született, akik közül az egyik egy kínai, a másik egy arab, a harmadik egy zsidó és a negyedik egy elefántcsontparti fekete férfihoz ment hozzá feleségül. Az átlag európai néző Claude-dal, az apával azonosul a legkönnyebben, aki megpróbál – azért mert szereti a lányait – mindenkihez alkalmazkodni, de úgy tűnik, hogy nem tud. Mindjárt a film elején látjuk, hogy miért. Minden veje meghívja őt a maga kultúrköréhez vagy vallásához tartozó ünnepre, de egy kívülálló nemhogy élvezni sem igazán tudja gyökértelenül ezeket a rítusokat, de – valljuk be – nem is érti. Egy kívülálló nem érti, hogy egy másik vallásban mikor mit és hogyan kell ünnepelni. A Verneuil család történetének legújabb részében jól látható, hogyan esik szét egy nagycsalád élete, ha szinte senki sem érti, mit akar a másik. Addig persze minden rendben van, míg mindenki vigyorog a másikra, és senki meg nem szólal, csak ücsörögnek, a néző meg úgy érzi, hogy valamiféle békésebb bolondok házába tévedt. Ám amint például enni kellene, azonnal kiderül, hogy az európai gyomor nem bírja a távoli országok konyháját, és persze fordítva is így van.

A Bazi nagy francia lagzik harmadik részében, mivel a négy lány úgy dönt, hogy az apa és anya 40. házassági évfordulóját úgy ünneplik meg, hogy meghívják a kínai, az arab, a zsidó és az elefántcsontparti fekete férjeik szüleit is vendégségbe, központi szerep jut az evésnek. Azt már régóta tudjuk, hogy közös étkezéssel minden, az emberek közötti probléma vagy éppen a harmonikus együttműködés szépen ábrázolható. Temérdek film szólt arról, hogy egy étkezés után, mondjuk, egy kerek asztaltól felállva békében él mindenki tovább, de olyat is láttunk sokszor, hogy egymásra borítják az emberek az ételekkel teli asztalt. Ebben a filmben inkább ez utóbbinak lehetünk tanúi. Kiderül, hogy nem igazán szeretik a különböző kultúrák egymás főztjét, konkrétan meg se bírják enni. És azt is látjuk, hogy hiába próbálkoznak a lányok azzal, hogy minden fogás más kultúrkörből való étel legyen, a végeredmény finoman szólva is kétséges. Azt is tudjuk, hogy a család egyik legfontosabb összetartó ereje, hogy a különböző generációk leülnek egymással és evés közben beszélgetnek egy jót. Akár egész nap se csinálnak mást, csak beszélgetnek és eszegetnek, iszogatnak. A filmvásznon viszont azt látjuk, hogy ebből semmi sem működik. Se beszélgetni nem tudnak a fiatalok szülei egymással, mert vagy nem értik egymás nyelvét, vagy nincsen semmilyen közös témájuk. Persze egy vígjátékban temérdek vicces élethelyzetet lehet kreálni mindebből az értetlenségből, és mivel azért a film mégiscsak a multikulturalizmust hivatott népszerűsíteni, mindig lesz valamiféle erőltetett megoldás, de a néző pontosan látja, hogy nem működik. A nyugat-európai valóság az, hogy a hétköznapi élet darabjaira esik szét, a család pedig nemhogy megtartóerő nem tud lenni – amely a legfontosabb feladata lenne –, hanem éppen ellenkezőleg. Ősi, zsigeri utálat munkál mindenkiben a másik iránt. Jól példázza mindezt az egyik lánytestvér művészete. Vágóhidat fest, véres állatokat. Munkát. Pedig a munka nem arra van, hogy művészetté váljon, hanem arra, hogy túléljünk. A kultúránk pedig a túlélés lelki oldalát segíti. Kapaszkodókat ad, a közös rítusok megnyugtatnak, a közösség harmóniája megszünteti a szorongást. Ám ha senki nem érti a másikat, a szorongás nemhogy kisebb, hanem sokkal nagyobb lesz.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: ADS Service)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.