Kultúra nélkül nincs család

Mindig jó látni a könnyed francia humort a mozivásznon. A Bazi nagy francia lagzik 3. részében azt gúnyolják ki a filmkészítők, hogy mennyire nem képesek együtt élni a különböző vallású és különböző kultúrkörből érkező emberek. Nemcsak beszélgetni nem tudnak egymással, de még egy közös családi ebédet se tudnak összehozni, pedig család nélkül szétesik minden.

A Bazi nagy francia lagzik harmadik részében, mivel a négy lány úgy dönt, hogy az apa és anya 40. házassági évfordulóját úgy ünneplik meg, hogy meghívják a kínai, az arab, a zsidó és az elefántcsontparti fekete férjeik szüleit is vendégségbe, központi szerep jut az evésnek. Azt már régóta tudjuk, hogy közös étkezéssel minden, az emberek közötti probléma vagy éppen a harmonikus együttműködés szépen ábrázolható. Temérdek film szólt arról, hogy egy étkezés után, mondjuk, egy kerek asztaltól felállva békében él mindenki tovább, de olyat is láttunk sokszor, hogy egymásra borítják az emberek az ételekkel teli asztalt. Ebben a filmben inkább ez utóbbinak lehetünk tanúi. Kiderül, hogy nem igazán szeretik a különböző kultúrák egymás főztjét, konkrétan meg se bírják enni. És azt is látjuk, hogy hiába próbálkoznak a lányok azzal, hogy minden fogás más kultúrkörből való étel legyen, a végeredmény finoman szólva is kétséges. Azt is tudjuk, hogy a család egyik legfontosabb összetartó ereje, hogy a különböző generációk leülnek egymással és evés közben beszélgetnek egy jót. Akár egész nap se csinálnak mást, csak beszélgetnek és eszegetnek, iszogatnak. A filmvásznon viszont azt látjuk, hogy ebből semmi sem működik. Se beszélgetni nem tudnak a fiatalok szülei egymással, mert vagy nem értik egymás nyelvét, vagy nincsen semmilyen közös témájuk. Persze egy vígjátékban temérdek vicces élethelyzetet lehet kreálni mindebből az értetlenségből, és mivel azért a film mégiscsak a multikulturalizmust hivatott népszerűsíteni, mindig lesz valamiféle erőltetett megoldás, de a néző pontosan látja, hogy nem működik. A nyugat-európai valóság az, hogy a hétköznapi élet darabjaira esik szét, a család pedig nemhogy megtartóerő nem tud lenni – amely a legfontosabb feladata lenne –, hanem éppen ellenkezőleg. Ősi, zsigeri utálat munkál mindenkiben a másik iránt. Jól példázza mindezt az egyik lánytestvér művészete. Vágóhidat fest, véres állatokat. Munkát. Pedig a munka nem arra van, hogy művészetté váljon, hanem arra, hogy túléljünk. A kultúránk pedig a túlélés lelki oldalát segíti. Kapaszkodókat ad, a közös rítusok megnyugtatnak, a közösség harmóniája megszünteti a szorongást. Ám ha senki nem érti a másikat, a szorongás nemhogy kisebb, hanem sokkal nagyobb lesz.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: ADS Service)