A tárgyalt szerző, Simon István irodalomtörténeti és politikai-szerepvállalási megítélése nem a recenzens dolga – legyen elég annyit mondani (mint erre a könyv szerzője is utal finoman), hogy meglehetősen vitatott; az viszont tagadhatatlan, hogy ilyen odaadással, bensőséges szeretettel, jóindulatú odafordulással, ismerősi bizalmassággal, mégis illő tisztelettel megírt könyvet rég olvastam bármilyen kevésbé vitatott szerzőnk vonatkozásában. Németh István Péter nem rejti véka alá, mennyire szereti és tiszteli emberként és költőként is Simon Istvánt, és a könyvből is ékesen kivilágló filológiai buzgalommal olvasott el és gyűjtött össze túlzás nélkül mindent, ami fellelhető Simon Istvánról az elmúlt évtizedekben, hogy aztán saját meglátásaival, odafigyelő, érzékeny elemzéseivel szintetizálva egy töredékeiben is teljesnek ígérkező képet fessen a szerzőről.
Nagy baj, ha egy költőt már életében elfelejtenek, s az is, ha sírján csak barát és dudva nő, de verseit – éppen azokat – nem olvassák. E veszély főképpen itt leselkedik ránk, ebben a kényelmes felejtésre berendezkedő modern világban. Boldognak mondhatja magát a maga korában s az eljövendőkben az a szerző, akinek könyveit forgatják, s nem rakódik rá a könyvtárraktárak halotti pora. Szerencsére mindig akadtak költők, akik az előttük járókat ébresztették: Ady Csokonait, Keresztury Batsányit, Weöres Ungvárnémeti Tóth Lászlót, Tandori Szép Ernőt… Bazsi népének hála, Simon Istvánt akkor sem feledte el, amikor nem jött hivatalos irat arról, hogy teremtse meg a kultuszát – írja könyvének Emlékbeszéd Simon Istvánról című fejezetében Németh István Péter, és valóban, a költő szülőfalujának és szűkebb, kissé tágabb pátriájának körbejárásával a könyv egyfajta szociográfiai igényű munkát is elvégez: a korabeli és jelenkori társadalmi, földrajzi, gazdasági, emberi viszonyok széles merítésű rajzát adja Németh István Péter a környéknek, így a könyvnek ez is rendkívüli érdeme.
Érdeme továbbá az a – szintén szeretetteljes, de az irodalmi elemzések tárgyszerűségét is megőrző – hang, amely Simon István költészetének különböző vetületeivel foglalkozik: szó van itt, sőt külön fejezetet kap (a teljesség igénye nélkül sorolom) a szerző verseiben szereplő ló-, madár-, kertmotívum (mindez összehasonlító irodalomtörténeti kontextusban tárgyalva!), részletekbe menő és szinte megszállott alapossággal összegyűjtött emlékezésekről a kortársak tollából (itt Fodor András naplórészleteit emelném ki, amelyek önmagukban és kiragadottságukban is valóságos kis korrajzok, láthatjuk belőlük nemcsak azt, hogy a költő is ember – de még mennyire, sőt milyen esendő ember –, hanem azt is, hogy a dolgok – legalábbis ami az irodalmi élet viszonyait illeti – nem sokat változnak az évtizedek múlásával), a szerző és Kányádi Sándor munkásságának vélelmezett rokoníthatóságáról, a kortársak gyászáról, az orvosbarát alakjáról, zsengékről, filozófiáról, műfordításokról, de teljes bibliográfiát is kap az olvasó, valamint fényképek gyűjteményét. Úgy vélem, minden szerző megnyalhatná az ujját, ha ilyen szeretetteli, jó értelemben elfogult, odaadó könyv születne az életéről és az életművéről, így a kötet szerzője minden elismerést megérdemel.
Németh István Péter: A szív mindig hazatalál. Írások Simon István költészetéről. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Szombathely, 2022.
Borítókép: Simon István (1926-1975) Kossuth-díjas költő (Fotó: Wikipédia)
