Vannak olyan popkulturális ikonnak számító regények, amelyeket mindenki elolvas. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy elolvasta. Helen Fielding Bridget Jonesa egy korszak húszas–harmincas nőinek életérzését határozta meg. Dan Brown Da Vinci-kódja abban az időszakban jelent meg, amikor a katolikus egyház mindenhatóságát számosan megkérdőjelezték. Julia Quinn Bridgerton sorozata pedig a brit régenskor reneszánszát indította el világszerte.
Audrey Niffenegger bemutatkozó regénye is egy az új évezred meghatározó könyvélményei közül. A probléma azonban, hogy nem a könyv története, sokkal inkább annak stílusa fogta meg az olvasókat, akik így jól fogadták a melodramatikus és sokszor több szempontból megkérdőjelezhető fordulatokat. Az alaptörténet szerint Henry de Tamble furcsa genetikai betegségben szenved, ami miatt kontrollálatlan módon utazik az időben. Nem tudja, mikor fog utazni, illetve milyen időbe érkezik. Életének meghatározó eseményei, illetve személyei ugyanakkor mágnesként működnek, így látja élete során számos alkalommal édesanyja halálát, illetve találkozik jövendő feleségével annak kislány- és tinédzserkorában is. Az időutazás során semmit nem tud magával vinni, így mindenhova meztelenül és némileg zavarodva érkezik, hamar kénytelen tehát megtanulni lopni, verekedni vagy éppen segítséget kérni.
Már a regény megjelenésekor kényelmetlenül érezték magukat az amerikai olvasók, mikor hosszú oldalakon keresztül azt kellett látniuk, hogy – az utazások időpontjától függően – egy harminc-negyven éves férfi hogyan barátkozik össze a hat-tíz éves kislánnyal, majd a tinédzser vadóccal. Claire Abshire története Rose Leslie, Caitlin Shorey és Everleigh McDonell tálalásában még bizarabb. Ahogy találkoznak az öregített Theo Jamesszel, és kijelentik, hogy egész szexualitásukat Henry megjelenései formálták, a néző nem tud szabadulni a gondolattól, hogy James Henryje valójában kineveli magának jövendő feleségét. Az üzenet rosszabb, mint a Twilight esetében, ahol ugyan egy százéves férfi és egy tinédzser kapcsolata áll a középpontban, ám a vámpír megpróbál ellenállni a tinédzsernek. Itt örök életű barátságról van szó, illetve arról, hogyan szeret bele a hősbe a hősnő, hogy idővel hőssé alakíthassa a húszas éveiben egyáltalán nem szerethető Henryt.
