A szabad akarat, illetve a női emancipáció miatt sok szempontból megkérdőjelezhető történet ettől függetlenül működhetne is. Erre példa Niffenegger regénye. Azonban a filmes megjelenítéshez kiváló színészi játék, izgalmas dialógusok, ügyes fényképezés és vágástechnika, illetve meggyőző sminkcsapat szükségeltetne. Az időutazó felesége azonban az HBO minden költségvetése ellenére is szenved a legtöbb kérdésben. Hasonló történt a Rachel McAdams és Eric Bana nevével fémjelzett 2009-es feldolgozás esetén is, amely ugyan sok tekintetben áramvonalassá tette a történetet, de az egyéb filmes eszközök használatában elveszett.
A mostani sorozatban Rose Leslie (és a fiatalabb énjét megjelenítő színésznők) vidáman idézi meg a Trónok harca Ygritte-jét, hihetően alakítva a bájos mosolyú, kicsit hebrencs Claire-t. Theo James ezzel szemben nem hoz mást Henry szerepébe, mint jóképű arcát és kidolgozott fenekét. A vitriolos twitterezők véleménye szerint James fenekét a negyedik részben már külön szereplőként kéne említeni a főcímben, annyit szerepel. A fiatalabb énjét alakító Jason David sokkal kifejezőbben játszik, nem csoda, hogy viszonylag gyakori szereplő, ellensúlyoznia kell James faarcát. A harmadik említésre méltó szereplő Desmin Borges, aki Claire egyetemi szobatársának barátját játssza, és az idősebb Henry tanácsára a fiatalabb segítőjévé válik.
A nyolcrészes sorozat nemcsak a gyenge alakítások miatt élvezhető kevéssé. Bár a forgatókönyvben vannak megmosolyogtató sorok, összességében a lassú történetvezetés unalmassá válik. Ráadásul Steven Moffat szinte az egész évadot sárga, narancs és rózsaszín szűrőn át fényképeztette, mígnem eljutunk Henry és Claire esküvőjéig, amikor a kamera hirtelen sötétkékbe és szürkébe vált, így rágva a néző szájába, hogy baj közeleg.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!