Szerelmes levél a repüléshez

Harminchat évvel később, új rendezővel, új szereplőkkel, de ugyanolyan hévvel, patriotizmussal és cowboyvirtussal várja régi és új rajongóit a Top Gun: Maverick, amely egyszerre nosztalgiabomba és jobb film, mint az eredeti.

Isten hozott mindenkit ismét a veszélyzónában! Minden sebességet hiányoló láthatja, hogy lehetséges a nyolcvanas évek hurráoptimizmusát a 21. század elvárásaira fazonírozni. A Top Gun: Maverick nem esik a negyedik Indiana Jones hibájába, hogy a popkultúra klasszikusát rémálomszerűen vigye idősebb karakterekkel vászonra, sokkal inkább a Star Wars: Az ébredő erő forgatókönyvét használja: óvatosan konstruálja újra az eredeti történetet, miközben kitágítja annak horizontját. És mindezt a Csillagok háborújánál is jobban teszi.

1986-ban Tom Cruise a húszas évei elején Pete „Maverick” Mitchellként pimasz, fiatal pilóta volt, akinek Ray-Ban napszemüvege, bőrdzsekije és Kawasaki motorja divatot teremtett. Az amerikai tengerészettel együttműködésben készült film ötszáz százalékkal emelte meg a jelentkezők számát a bemutató utáni évben. A folytatásban Maverick legalább annyira arrogáns cowboy, mint az első részben, ugyanakkor az elmúlt közel negyven évben legjobb barátja, az Anthony Edwards játszotta Goose fel nem dolgozott halála miatt önzetlen szentté is változott.

Ehren Kruger, Eric Warren és Cruise régi harcostársa, Christopher McQuarrie forgatókönyve remekül írja le a kettősséget. Szintén jól zsonglőrködik a nosztalgia és az új témák között. Teljes jeleneteket, figurákat vesz át a Top Gun első részéből, ám mind az ismétlésnek, mind a változtatásnak jelentősége van. Kenny Loggins Danger Zone-ja szól a kezdőfőcím alatt, ahol F–14 Tomcatek helyett F/A–18E/F Super Hornetek szállnak fel és le. A jelenetnek semmi köze a későbbi eseményekhez, de a zene és a feliratok visszarepítik a rajongókat 1986-ba. Maverick Top Gunba való visszatérése Kelly McGillis asztrofizikusának nagy bevonulását idézi mind fényképezésben, mind szövegkönyvben. A Goose fiát, Roostert alakító Miles Teller személyisége ugyan merőben eltér Goose-étől, de ugyanolyan bajusszal, hawaii ingben jár és énekel, mint apja. Rooster és Hangman (Glen Powell) vetélkedése azzal együtt rímel Maverick és Iceman (Val Kilmer) versengésére, hogy Hangman Maverick és Iceman karaktervonásait együtt hordozza.

A történet szerint az első film végén vetélytársból baráttá érett Iceman húzta ki rendszeresen a függelemsértő Mavericket a pácból, aki az elmúlt időszakban egy Lockheed SR–71 Blackbird-szerű felderítőgépet tesztel. A kezdőkonfliktust jelentő Mach 10-es teszt egyértelmű lopás az 1983-as Az igazakból. Az itt történő parancsszegés nyomán vezényelteti Iceman Mavericket ismét Top Gunba, hogy betanítsa az elmúlt évek osztályelsőit egy urándúsító üzem megsemmisítésére. Az ellenség az eredeti film hagyományait követve nincs néven nevezve, a környezet Észak-Koreára, a fegyverzet az orosz Szu–57-es repülőkre hasonlít. Maverick Top Gunban Rooster mellett több tehetséges pilótával találkozik, akik között az új évezrednek megfelelően nők is helyet kapnak, különösen a végső csatában is szereplő Főnix (Monica Barbaro).

A Top Gun: Maverick története túllép az első rész iskolafalak közé szorított keretein. Ott néhány jóképű pilóta versengett némi homoerotikus mellékszál kíséretében az osztályelsőségért, most viszont olyan küldetésre készülnek, amelyről rögtön tudható, hogy öngyilkosság – hacsak nem repülnek úgy, mint Maverick.

Tom Cruise világmegváltó szerepét a forgatókönyv vicces dialógusokba csomagolja, amelyek ugyan faék egyszerűek, mégis kacagásra késztetik a nézőt. Joseph Kosinski a Tron: Örökség után újfent megmutatja, hogyan lehet az okosabb történetet, a szellemes párbeszédeket, a nosztalgiabombákat és Hollywood legnagyobb akciósztárjának erejét igazi nyári kasszasikerbe csomagolni. Jól egyensúlyoz az akciójelenetek és drámai pillanatok között, a rajongóknak szánt meglepetésbonbonokat pedig anélkül helyezi el a történetben, hogy az megfeküdné a Z vagy az alfa generációsok gyomrát.

A légi jelenetek láttán a néző nem csodálkozik azon, hogy Tom Cruise ragaszkodott a mozis bemutatóhoz. A Mavericket először 2019-ben kellett volna műsorra tűzni, ám az utómunka hosszabb időt vett igénybe, így majdnem egy évvel eltolták a premiert. Az idő alatt pedig megjelent a koronavírus-járvány, a mozik bezártak vagy minimális kapacitással működtek, így a Paramount inkább még kétszer halasztott. Bár a házimozizás kiváló élmény, de tény, hogy az IMAX-ben, a pilótafülkékbe helyezett hat kamerával forgatott jelenetek tényleg az ezüstvászonra valók.

A színészeket Cruise komoly kiképzésnek vetette alá, hogy bírják a repülési jelenetek forgatását, ahol, bár nem a történet szerinti 10G-t kell elviselniük, de jut akkora terhelés a testükre, hogy látni lehessen a bőrük, szemük, arcuk megváltozását egy-egy trükk kapcsán. Kosinski nyilatkozata szerint a film minimális CGI-jal készült, így számítógépes utómunka is valószerűnek látszik.

Kosinski és Caludio Miranda operatőr hűen utánozza Tony Scott, az első rész rendezőjének stílusát a hátulról megvilágított pilótafülkéktől kezdve a hangárban látható szálegyenes sziluettekig. A Harold Faltermeyer, Hans Zimmer, Lady Gaga és Lorne Balfe gyámkodása alatt készült zene pedig tökéletes aláfestése a lendületes vágástechnikának.

A produkció arra sem sajnálta a pénzt, hogy segítsen a torokrák miatt hangját vesztett Val Kilmernek újra megszólalni. Az angol mesterségesintelligencia-cég, a Sonantic alkotta újra Kilmer hangját régi felvételek felhasználásával. A sminkmestereknek köszönhetően ráadásul Kilmer a Top Gun: Maverickben hasonlít először fiatalkori önmagára. A színész megjelenését először a kicsapongó életmód, majd a betegség változtatta szinte felismerhetetlenre.

A nagy öregek közül más nem tér vissza. Tom Skeritt Vipere a színésszel készül korábbi interjú szerint ott van a tömegben a trailerben is látható temetésen, ám mivel Skeritt, megszegve a titoktartási szerződést, elkotyogta ki van a koporsóban, a Paramount valószínűleg kivágatta a végső változatból. Kelly McGillis Charlie-ját meg sem említik, Meg Ryan karakterét pedig a két film között megölték, így a női főszerep a Tom Cruise-nál fiatalabb Jennifer Connellyhez került, aki az első részben említett, de sosem látott Penny Benjamint játssza. A Maverick tehát sok tekintetben előrelépett, de az idősebb színésznőkhöz való hollywoodi viszonyt nem változtatta meg.

Igaz ugyanakkor, hogy hollywoodi sztárságra és az iparág változására jól reagál. Mikor Ed Harris ellentengernagya közli Maverickkel, hogy a fajtája kihalásra ítélt, a forgatókönyv nemcsak a hadsereg változásaira és drónok térnyerésére utal, hanem összekacsint a nézőkkel Tom Cruise karrierjét illetően is. Ám ahogy Maverick válaszol („Lehet, uram, de nem ma”), úgy a néző is tudja, hogy Cruise csillaga még egy ideig ragyogni fog. Sőt, a kritikusok egybehangzó véleménye szerint majdnem hatvanévesen sikerült karrierje egyik legjobb filmjét bemutatni, amely a várakozások szerint megérdemeltem fog minden nyitó hétvégi számot megdönteni Amerikában.

Borítókép: Jelenet a filmből (Forrás: Paramount Pictures)