Magyarországon először titokban, (ma már nagyon viccesnek ható) hangalámondásos videókazettán terjesztették a Top Gunt, mert a kommunisták – finoman szólva – nem kedvelték az 1986-ban készült alkotást, az ugyanis amerikai propagandafilm volt. Minderre beszédes bizonyíték, hogy a bemutató után toborzósátrakat állítottak föl a tengerentúli mozik szomszédságában, és az Egyesült Államok haditengerészeti repülési programjába a film hatására ötszörösére ugrott a jelentkezők száma. A Top Gun első része tehát egyrészt sikeres toborzófilm volt, másrészt egy nemzedék számára valóságos kultuszfilm lett.
A Top Gun első része azt tanította meg egy generációnak, hogyan kell férfiként viselkedni. Egy nemzedék tanulta meg, hogy egy nőt kitartó és lovagias viselkedéssel lehet megszerezni, hogy mit jelent a férfibarátság, és azt is, hogy a legfontosabb erények közé tartozik a tisztesség, illetve a képesség a megbocsátásra.
A két legjobb pilóta, akiket Tom Cruise és Val Kilmer alakított igazán emlékezetesen, csak addig kakaskodtak egymással, míg éles helyzetben ki nem derült, hogy csak csapatban lehet győzni. A két férfi nemcsak a film végén, de az életben is jó barátságot kötött. Ezért is felemelő filmtörténeti pillanat, amikor a második részben láthatják a nézők, ahogy a történet szerint Val Kilmer Icemanje segíti a Tom Cruise által alakított Mavericket. Val Kilmer beszédkészségét elvesztve halálos betegen játssza Icemant, Tom Cruise-zal írásban kommunikálva a film egyik legjobb jelenetében, ami ráadásul a dramaturgiai fordulópont is egyben.
Érdemes megemlíteni a film képi világáért felelős Claudio Mirandát, aki Joseph Kosinski rendezővel karöltve olyan látványossá tette a Top Gunt, mint amilyen látványos volt 1986-ban az első rész – természetesen a mai kor kihívásainak megfelelően. Sőt, ha szigorúan vesszük, akkor a második rész még jobb is lett, mint a Tony Scott által rendezett első. Hitelesebb a színészi játék, a szerelmi szálban is sokkal több a lélek, a történet pedig izgalmasabb, sokrétűbb. Bár az is igaz, hogy a Top Gun második részében a küldetés igencsak hasonlít a Csillagok háborújában a Halálcsillag elpusztításához, de mégis meg tudják a nézők ezt bocsátani, mert a film üzenetei sokkal izgalmasabbak, mint a mai hollywoodi filmek többségében. Egyrészt az alkotás a hagyományos férfierényeket közvetíti, vagyis a tisztességet, a bátorságot, a kitartást és az önfeláldozást, másrészt pedig a filmnek minden kockája arról szól, hogy hiába tehetséges egy ember, éles bevetésen (akár az életben is) győzni csak csapatban tud.
A film igazi dramaturgiai csavarja – amely az első résznél is izgalmasabbá teszi a forgatókönyvet –, hogy a Tom Cruise által alakított Mavericknek magának is meg kell tanulnia együttműködni másokkal, miközben éppen ezt tanítja a fiatal pilótáknak.
Mai világunkban az egyik legnagyobb baj, hogy egyre kevesebbet ér az adott szó, a fiatalabb nemzedékek ígérnek fűt-fát, de másnap már nem emlékeznek semmire. Maverick éppen ellenkező példával szolgál korunk fiataljainak, mert ő még akkor is tartja a haldokló anyának adott szavát (sőt még azt a titkot is, hogy a szavát adta), ha abból csak baja származik. Az pedig már csak filmtörténeti érdekesség, hogy Tom Cruise Maverickjét hasonló apai érzések vezérlik, mint Daniel Craig legújabb James Bondját. Ne feledjük, mindkét sikerfilm arról szól, hogy a férfi maradjon csak férfi! Hogy miért? Egyszerű: mert különben elpusztul a világ.
Legújabb podcastunkban egy könnyed reggeli beszélgetés során két filmkritikus, Oszlányi Gyöngyvér és Csejk Miklós beszélget a filmről.
Borítókép: Mavericknek meg kell tanulnia, győzni csak csapatban tud (Fotó: Paramount Pictures)
