Vajdasági turnéra indul az Egy másik Róma

Az elmúlt hónapok hazai és felvidéki sikerei után június 7. és 12. között ismét útnak indul az Egy másik Róma című kamaraopera. Dobri Dániel alkotása a Vajdaságban lesz látható a következő öt napban.

Magyar Nemzet
Forrás: Petőfi Kulturális Ügynökség2022. 06. 07. 10:14
Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma feldolgozásának ötletét onnan merítettem, hogy magam is ösztöndíjas voltam a nagy múltú Római Magyar Akadémián, a Falconieri-palotában. Az Egy másik Rómát először 2018. október 12-én mutatták be az Örök Városban, a Romaeuropa kortárs összművészeti fesztivál keretén belül. A darab létrejöttéért köszönettel tartozom Dr. Puskás Istvánnak, a Római Magyar Akadémia egykori igazgatójának és Kerek Veronikának, Lengyel Balázs özvegyének, valamint Juhász Annának, aki nélkül nem valósulhatott volna meg ez az olasz előadás-sorozat sem. – mondta Dobri Dániel zeneszerző. 

A közelmúltban Juhász Annával a KultúReceptben beszélgetett Jókai Ági. A beszélgetésből több érdekesség is kiderül a kamaraoperával kapcsolatban. 

 

Az előadások időpontjai:

2022. június 7. Újvidék, Európa Kollégium 19.00

2022. június 8. Ada, Általános Iskola 12.00

2022. június 9. Szabadka, VM4K, 19.00

2022. június 10. Magyarkanizsa, Művészetek Háza 19.00

2022. június 11. Zenta, Városi Színház 19.00

Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Petőfi Kulturális Ügynökség)

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.