Hogyan száll szembe a kapzsi császárral Szádeli?
Nemes Nagy Ágnes mesekötete a szellem szabadságának fontosságára tanít.
Nemes Nagy Ágnes mesekötete a szellem szabadságának fontosságára tanít.

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítása a tárgyias költészetről és a kettős világról.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermébe pár nap alatt elfogytak a jegyek, így telt ház várja az előadókat.

Rómában és Brüsszelben debütál a Nem akarok című koncertszínházi előadás.

A kamaraopera egy férfi és egy nő szerelmi történetét mutatja be.

Ritkán látott portrékon, irodalmi ismertetőkön keresztül vázolja fel Ottlik Géza pályaképét az MMA.

Május 21. és 26. között felvidéki turnéra indul Dobri Dániel Egy másik Róma című kamaraoperája.

A döntő zsűrijében Szűcs Nellivel és Lőrincz P. Gabriellával is találkozhatunk.

A száz éve született Nemes Nagy Ágnes áll a középpontjában a több műfajú programsorozatnak.

A Kelet-Európában kialakult háborús konfliktus hatására a rendezők módosították a verseny tematikáját.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.