Tájkép a kettős világban
Feszültséggel telített, köztes állapotot és létszemléletet idéz már a címében is az 1946-ban megjelent első kötet, a Kettős világban. A lírai én az ellentétes szférák közé pozicionálja magát: miközben az érzéki, anyagi környezet része, elvágyódik a szellem magasabb birodalmába. Ez adja a kötet címadó versének alaphelyzetét, amelyben a beszélő a Nyírség otthonos közegében, a homokos földön fekve figyeli a csillagos eget. Az anyagi és az eszmei régió a kút vizének tükröződő felületén – hol máshol? – összeér, s a földmérőként jelentkező költő megragadja a látottakat: „Hazám: a lét – de benne ring a mérték, / mint esti kútban csillagrendszerek, / és arcát is az ég tükrébe mérték / elektronoktól zizzenő erek. // S a kettős, egymást tükröző világban / megindulok, mint földmérő az égen, / s pontos barázdán igazítva lábam, / a nyíri tájat csillagokba lépem.”
A második világháború lezárulását követő három évben szerveződött meg és vált meghatározó folyóirattá az Újhold. A Nyugat minőségelvének hagyományát, az autonóm irodalmiság és a szabadság elvét magáénak valló kiadvány főszerkesztője Lengyel Balázs volt, egyik meghatározó fiatal költője pedig Nemes Nagy Ágnes. Az Újhold megszűnésétől a Szárazvillám című kötet megjelenéséig Nemes Nagy Ágnes csak fordításokat és gyerekverseket publikálhatott. A kényszerű elhallgatás dermesztő állapota, valamint az ötvenes évek diktatórikus közegének fenyegető és félelmetes tapasztalata az 1957-es kötet tájleírásaiban is érzékelhető: „Ablakban álltam éjjel, mint a gyertya, / mely önmagában-támolyogva megdől, /viasz-nyakát a kintibb éjbe hajtja, / és reszket és lángol a félelemtől...” (Trisztán és Izolda).
A lírai szövegekben egyre inkább felerősödik a tárgyias szemlélet- és beszédmód: a figyelem tárgya, a táj már csak önmagáért van jelen, így a beszélő tulajdonképpeni célja a látvány minél pontosabb megragadása és a külvilág „nyelvének” elsajátítása.
A szemléletváltást jelzi Kemény Gyula látványtervező munkája a tárlatban, Kenderesy Anna kurátor ugyancsak ráirányítja a látogató figyelmét a korszakhatárokra: a költő poétikájának elmozdulására címében is utal a Napforduló kötet, majd az Egy pályaudvar átalakítása ciklus. Nemes Nagy Ágnes költészetének kései szakaszát jelentős nyelvi átalakulás jellemzi. Hogy a szubjektum és a világ értelmezhető lenne a látványon keresztül? Lassanként már az ebbe vetett hit is megrendül. Ekkorra a műnemek között álló prózavers műfaja válik dominánssá, amely lehetőséget teremt a többszólamú szövegalkotásra. A versbeszélők a világ teljességének megragadása helyett apróbb, banális jelenségeket azonosítanak a környezetükben. A stabil nézőpont kimozdul, a beszélők a tér részévé válnak, abban mozognak, s így a látás, a tudás és az emlékezés bizonyossága is megkérdőjeleződik bennük. Ezzel elérkeztünk a jelenbe, a kiszámíthatatlan tapasztalatába.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!