A kanadai sztárbanda budapesti fellépésén kiderült, hogy mesterséges intelligencia már a koncerttermekben is megjelent

Még az a daluk is sláger, amely valójában nem, pofátlanul fülbemászó dalok, hideg profizmus, de haragudni mégsem lehet rájuk. A kanadai Three Days Grace péntek este a Papp László Sportarénában lépett fel. Lehet, nem ez volt az év koncertje, de hogy az egyik leghibátlanabb, az biztos.

Fotó: Polyák Attila

Ebben a formában még sosem lépett fel nálunk a Three Days Grace

És bár a legnagyobb slágereiket a kétezres években gurították, ez a turné azonban nemcsak a nosztalgiáról szól. Az eredeti frontember, Adam Gontier ugyanis tizenegy év után visszatért a bandához, de az addig őt helyettesítő Matt Walstnak sem tették ki a szűrét, így most dupla frontemberes felállással nyomulnak, ami pluszdinamikát ad a koncertjeiknek. És mint mondtam, 

a banda nem a komplexitásáról híres, ha valaki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén végzett, primitívnek is gondolhatja, de egy jobban sikerült amerikai blockbustert is tudok értékelni, nemcsak Tarr Béla- vagy Bergman-filmeket, márpedig a metálzenekarok között ők képezik Hollywoodot.

Valószínűleg a legtöbb régimódi rocker is hidegrázást kap tőlük, pedig sok millió tinédzsernek a hasonló együttesek jelentik a kapudrogot, amely hatására átnyergelnek a Slayerre vagy a Napalm Deathre.

A tenyeréből etette a közönséget a zenekar Fotó: Polyák Attila

Utóbbi rám csak részben vonatkozik, a Three Days Grace megmaradt a komfortzónámnak, gyönyörködtet az egyszerűsége és könnyű együtt menetelni az érzelmes dalszövegekkel. A külsőségeket nem vitték túlzásba, egy vászonzászló előtt léptek fel, a színpadon egyedül két kisebb kivetítő volt az egyetlen látványelem, de az inkább bezavart: annyira egyértelmű asszociációkra épültek a videók, hogy meggyőződésem, mesterséges intelligenciával generálták azokat, vagy rábízták egy gyakornokra. De együtt kell élnünk azzal, hogy az MI már a koncerttermekbe is betette a lábát. Szerintem a Guns N’ Roses alatt sem valódi ember készítette a vizuált, de ez jóindulatú feltételezés, mert ott még csúnya is volt.

A Three Days Grace egyébként nem kevés külföldit vonzott, a sorban egy srác arról papolt valakinek, hogy évtizedek óta várja, hogy láthassa őket, és nem csalódhatott nagyot. A zenészek minden egyes mozdulatából és gesztusából áramlik a show-bizniszben töltött rutin, nagy meglepetéseket nem érdemes várni tőlük, kimódolt profizmus jellemzi őket, de pont emiatt pontosan tudják, miként lehet elérni, hogy a közönség a tenyerükből egyen.