Több mint ötvenéves, csodaszép Ikarus buszok járják Budapest útjait

Ezen a télen a Közlekedési Múzeum újraindítja népszerű nosztalgiajáratait. Mi is kipróbáltuk az időutazást.

Fotó: Kocsis Zoltán Forrás: MTI Fotószerkesztõség

– Nem csak raktárban őrizgetni szeretnénk műtárgyainkat, hanem megmutatni a közönségnek – fogalmazott Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, ám ez a törekvés akadályba ütközik, hiszen 2016 óta nincsen állandó kiállítóhely, miközben a gyűjtemény bővül – napjainkban például 20 Ikarus buszt is számlál. Ezért más megoldásokat találnak ki a találkozásokra: ilyenek az Északi Járműjavító időszakos kiállításai és a kitelepülős programok, vagy említhetnénk a világjáró Szent Jupát vitorlás balatoni vízre bocsátását is.

Igazi trambuszarányok és létráról parkolható tetőcsomagtartó az Ikarus 311-esen 
Fotó: Kocsis Zoltán/MTI Fotószerkesztőség

Ezúttal egy másik, jóval tágasabb hajó, a Lánchíd pesti hídfőjénél állomásozó, szintén a múzeum tulajdonában álló Kossuth fedélzetére kaptunk meghívást egy sajtótájékoztatóra. Ez a helyszín már önmagában érdekes, hiszen a (Szőke Tisza szomorú végzete óta) megmaradt nagyon kevés magyar lapátkerekes gőzösök egyike – a többit amúgy a Neszmélyi Hajóskanzenben kell keresni. A Kossuth buszos relikviákkal díszített termében jelentették be, hogy egy év kényszerszünet után idén télen újraindul a 2022–2023-ban telt házzal futó „Mozgó múzeum” sorozat Budapest útjain. 

Igényes „Mozgó múzeum” dekoráció a Kossuth állóhajón
Fotó: Kismartoni András

Ez a gyakorlatban ünnepi nosztalgiajáratokat jelent december 6. és január 11. között a hétvégi napokon, melyekre a Mozgómúzeum.hu oldalon lehet limitált számban jegyet vásárolni, az 50 perces utazásokon pedig szakemberek mesélnek a 130 éve alapított Ikarus múltjáról és a régi időkről, sőt olykor zenekarok húzzák a fedélzeten a talpalávalót. Persze a program igazi főhősei a felújított, OT rendszámos buszok lesznek, melyek korábbi szorgos lakosainak köszönhetik, hogy bontó helyett fennmaradtak az utókornak: évtizedeken át méhkaptárnak használták őket.

Különleges a 311-es lámpaelrendezése és szélvédő feletti „siltje”, a sofőrnek külön ajtó jut
Fotó: Kismartoni András

Egyiküket, az 1973-as évjáratú Ikarus 66-ost, ismertebb nevén „farost” a rendezvényen igazolt hiányzónak tekintettük, de a felújítása óta eltelt öt évben már több fesztiválon is találkoztattak vele a rajongók. Elhozták ugyanakkor a másik „Mozgó múzeum” járatot, a 311-est, amelyben hat- helyett négyhengeres (95 lóerős) Csepel dízelmotor dolgozik, méghozzá nem a jármű hátuljába, hanem az orrába beépítve – ezt hívják klasszikus trambusz kialakításnak. Ez utóbbi az előd Ikarus 30, illetve 31 modellek örökségének tekinthető, csakúgy, mint az önhordó karosszéria. 

Klasszikus Volán-logó, dísztárcsa és a jellegzetes sziszegéssel záródó ráncajtó
Fotó: Kocsis Zoltán/MTI Fotószerkesztőség

Élőben látva barátságos és (főleg az egymás fölé helyezett fényszórós homlokfalán) díszes busz a 311-es, mely a maga 8,5 méteres hosszával a későbbi meghatározás szerinti midi kategóriába sorolható. Ebből a típusból a hazai közlekedési vállalatok 1963 és 1972 között összesen 1607 darabot szereztek be, és egyik első Ikarusként komoly exportsikereket ért el. Jó néhány példányt, köztük a múzeum által felújított ’71-es évjáratú, helyközi kivitelű (2+2 üléssoros, egy ráncajtós) Ikarust pályafutása bizonyos szakaszában téeszek munkásszállító járataként használták. 

Mikulás napján indul az első járat, a felnőttjegyek 4800 forinttól kezdődnek
Fotó: Kismartoni András

Szépen kidolgozott a hátsó traktusban szembefordított ülésekkel berendezett utastér, mely nemcsak szűkössége, hanem a karácsonyi dekoráció és a hideg műbőrre bekészített pokrócok miatt is meghitt hangulatot áraszt. Alapjáraton lassú járással kerreg, menet közben a differenciálművel együtt betölti hangjával a kabint a Csepel dízelmotor, de ez nem zavaró, épp ellenkezőleg: megadja az időutazás varázsát. Sofőrünk is jókedvűen tekeri az óriási, szervórásegítés nélküli kormányt, és dupla kuplunggal tolja következő fokozatba a szinkronizáltalan váltó jókora karját.

Szépek a műszerek, nincs fordulatszámmérő. Fent, a kapcsolók közötti „sótartó” jelzi az izzítás végét
Fotó: Kismartoni András

Idővel elérünk a Hősök teréhez, amikor pedig forduló után letöröljük a párát az ablakokról, már az Oktogon kontúrjai válnak élessé. Nem sietünk, nem is arra való a 311-es, éppen ez adja a másik vonzerejét: visszalassulni a hétköznapok rohanásából a hatvanas-hetvenes évek ritmusába, generációtól függően előhívni az akkori emlékeket vagy megpróbálni elképzelni a korszakot. Közben vissza is érkeztünk a Kossuth hajóhoz, recseg a kézifék, pár pöffenés után leáll a Csepel dízel, én pedig arra gondolok, hogy a „Mozgó múzeum” programban el tudnék képzelni egy 200-as sorozatú Ikarust is – hiszen a közelmúltig évtizedeken át meghatározta napi mobilitásunkat.

Íme, a programsorozat másik résztvevője, a 66-os („Faros”)
Fotó: Szikora Zsombor/MMKM