Az idei utolsó, december 21-én befejeződött fordulóban dőlt el, hogy melyik együttes zárja az első helyen a 2025/2026-os élvonalbeli labdarúgó-bajnokság őszi szakaszát. Előzetesen az ETO FC egy ponttal előzte meg a címvédő FTC, valamint a Debrecen csapatát, de kétpontos lemaradással még a Paksi FC is reménykedhetett. Nos, a debreceniek kivételével mindhárom bajnokesélyes nyert, így a győriek megőrizték listavezető helyezésüket az NB I-ben.

A tavaszi tabella élén végzett az ETO FC
Mielőtt rátérnénk az ETO őszi szereplésére, tekintsünk vissza arra, hogy a 2025-ös esztendő első, még a 2024/2025-ös évadhoz tartozó bajnokija előtt a győri csapat a pontverseny kilencedik helyén szerénykedett. Az első osztályba 2024-ben kilenc év után visszatért, újoncként szereplő győriek a vártnál gyengébb eredményeket hozott első fél év után 18 ponttal álltak, és mindössze öttel előzték meg a már kieső helyen álló Debrecent. Ez kicsit csalóka eredmény volt, a Borbély Balázs vezetőedző által felkészített társaságban ugyanis bőven volt potenciál a feljebb lépésre. A távozott sportigazgató, Köteles László helyére érkezett Steven Vanharen viszonylag későn kezdhette meg az NB II-ből feljutott keret megerősítését, de megtette a szükséges lépéseket, és ez az eredményességen is meglátszott.
Az idei évet a bronzérmes és kupagyőztes Paks elleni, idegenbeli döntetlennel kezdte az ETO, amely a továbbiakban három meccset megnyert, majd később, március elején 2-2-t ért el a Ferencváros vendégeként a Groupama Arénában. A folytatásban a későbbi második Puskás Akadémiát, valamint a Paksot is legyőzte hazai pályán a csapat, amely az utolsó tavaszi fordulóig veretlen volt. Ott végül a bajnoki címét Győrben bebiztosító FTC nyert, azonban a győriek a tavaszi tabellán 35 pontot gyűjtve az elsők, az összesített táblázaton pedig 53 ponttal a negyedikek lettek. A 15 vereség nélküli bajnoki jutalma az európai kupaszereplés kivívása lett – az ETO indulási jogot kapott a Konferencialiga selejtezőjébe.
A Konferencialiga-búcsútól az őszi elsőségig
Az ETO a Konferencialigán keresztül 11 évnyi böjt után léphetett ki újra a nemzetközi porondra. A kvalifikáció második körében az örmény Pjunyik Jereván, a harmadikban pedig a svéd AIK is nyerni tudott a győriek ellen az első meccsen, a visszavágón azonban fordított, és továbbjutott Borbély Balázs együttese. Augusztusban a Győr már az alapszakaszt megelőző rájátszásban szerepelhetett, és harmadjára már megnyerte a párharc első találkozóját. Az ETO a 2-1-es sikere után egygólos előnnyel utazhatott Bécsbe, ahol a Rapid hamar vezetést szerzett, és átmenetileg hosszabbításra mentette a párharcot. Végül azonban nem bírta el a rá nehezedő nyomást az ETO, egy 81. percben szerzett góllal nyert 2-0-ra a Rapid, elütve a győri klubot a főtáblás szerepléstől.
A bécsi közönség előtt nem volt egyszerű játszani. Nem vagyunk annyira tapasztaltak, és ha megnézzük az átlagéletkort, vagy a mi kispadunkat összehasonlítjuk a Rapidéval, hatalmas a különbség. Ez volt a realitás
– magyarázta a meccs után Borbély Balázs.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!