Az Ikarus elfeledett különcjáratai – Top 10

Nálunk és sok más egykori KGST-országban milliók mobilitását szolgálták a magyar gyártású autóbuszok, ám léteztek olyan típusok is, amikre kevesen tudtak felszállni. Bemutatjuk a mozgó ABC, a biztonsági prototípus, a hotelbusz és a többi rendhagyó Ikarus történetét.

Fotó: Ikarus

Távműködtetésű ajtókat és légféket kaptak az ÁMG-féle pótkocsik (Fotó: Ikarus)

2. Budapest, te csodás: IK 620 Cabrio

Két eltérő koncepciójú, a későbbi exportsikereket megalapozó hathengeres típuscsaládot kínált az Ikarus az ötvenes-hatvanas évektől: a különleges formájú, farmotoros 55/66 modell helyközi és távolsági járatként vált be, míg az alvázas-orrmotoros 620-as főleg a városi forgalomban bizonyított, többek közt Budapesten is. 

Hátul lehetett felszállni a BKV kék-ezüst városnéző buszaira (Fotó: Fortepan)

Utóbbiból (pontosabban a 630-as változatból) épített a Fővárosi Autóbusz Üzem 1962-ben egy nyitott városnéző autóbuszt, amit később további két példány követett, és egészen 1975-ig üzemeltek. Ezek a kék-ezüst óriáskabriók turisták ezreit szállították, sokszor propagandafotókon vagy -filmeken is feltűntek. Sajnos egyik sem maradt fenn, ám 2007-ben készült egy replika, mely ma a BKV nosztalgiaflotta részeként hív időutazásra. 

Olykor füstölt... Ma a hop-on járatokkal reneszánszát éli e műfaj (Fotó: Fortepan)

3. Hálófülkés egyke: IK 180 hotelbusz

Fontos szerepe volt a 180-asnak a márka életében, hiszen ez volt az első sorozatgyártású Ikarus csuklós busz. Ám eleinte akadt néhány konstrukciós hibája, ráadásul a Rába-MAN korszak előtt nem volt hozzá megfelelő dízelmotor – ezért nyugati erőforrásokkal is kísérleteztek. A legelső példányba 170 lóerős Leyland motort és Wilson váltót építettek be, majd egy merész ötlettől vezérelve a MÁVAUT műhelyben az utasterét is teljesen átépítették.

Tetőcsomagtartó és gazdag díszítés jellemezte a hotelbuszt (Fotó: Ikarus)

Így született a „hotelbusz”, melyet repülőülésekkel, kanapéval, emeletes ágyakkal és minibárral rendeztek be, és még zuhanyfülke is volt benne – igaz, sokak bánatára vécé nem. Több hosszú viszonylaton (például Budapest–Zalaegerszeg) ment éjszakai járatként, de részben a jegyárak miatt a sikere elmaradt.

Hat elfüggönyözhető ágyat építettek be a MÁVAUT-járatba (Fotó: Ikarus)

4. Csemegejárat: IK 200-as mozgóbolt

Minden idők egyik legnépszerűbb busztípusa lett a KGST-országokban tömegesen használt, sőt, azon túl is piacképes, építőszekrény-elv szerint épített 200-as sorozat. Már az Ikarus korábbi modelljeiből is épült számos speciális kivitel (postabusz, rádiós közvetítőkocsi stb.), az új jármű tágas és szögletes karosszériája pedig adta magát az olyan funkciókra, mint a mozgó könyvtár, röntgenállomás és látásvizsgáló, lőpavilon vagy éppen versenyautó-szállító. 

Több típust is átalakítottak, ez a farmotoros-laprugós 266-os (Fotó: Fortepan)

Közülük talán a kis falvak és a tanyavilág ellátási gondjaira gyógyírt nyújtó mozgó ABC a legérdekesebb, melyre hátul szállt fel a vevő, majd a polcokról kosarát megrakva az elöl lévő kasszánál fizetett. Ma egy eredeti 260-as kisbolt teljes retró árukínálattal feltöltve a várpalotai KPST parkban is megcsodálható. 

Zöldség-gyümölcs, kenyerespolc és hűtőpult is volt az ABC-ben (Fotó: Fortepan)

5. Biztonság mindenekfelett: IK 270

Már 1971-ben papírra vetette a „Safety bus” vázlatait az Ikarus híres formatervezője, Finta László, négy évvel később pedig megépült és tesztekre indult a prototípus. Alapjait a távolsági IK250 adta 220 lóerős Rába-MAN dízelmotorral, gazdag felszereltsége pedig klímát, fedélzeti mosdót, büfét és ruhatárat is tartalmazott. Ám nem a luxus volt az Autó-motor régi cikkében földi repülőnek nevezett 270-es fő erénye, hanem a biztonság. 

Különleges a lépcsőzetes orr és a habkockás-teleszkópos lökhárító (Fotó: Ikarus)

Lépcsőzetes orrkialakítása miatt a sofőr a közúti forgalom szintjén ült, a tetőt bukókeretek merevítették, volt vészkijárata, utasterét párnázták és előre energiaelnyelő lökhárítót szereltek. Nem került ugyan gyártásba a korát megelőző modell, de inspirációt adott a későbbi emelt padlószintű turistabuszok fejlesztéséhez.

Hátra került a klímadóm, az utasteret a 250-hez képest kissé megemelték (Fotó: Ikarus)

6. A vonat nem vár: Ikarus sínbuszok

Kézenfekvőnek tűnt a vasúti mellékvonalakra egy széria közúti járműből sínautóbuszt építeni, ám az egy vezetőállású MÁV-Ikarus 260 prototípus nem váltotta be a hozzá főzött reményeket, és a próbajáratok végén visszaalakították gumikerekes Volán-kocsivá. 

Fura látvány volt a 260-a síneken. Korongon fordították vagy tolatott (Forrás: Wikipedia Commons)

Lényegesen sikeresebb volt a buszgyártó és a Ganz kooperációjában készülő másik projekt, ami egy valódi két-, majd később három- vagy ötrészes motorvonat-sorozatot jelentett (nálunk Bzmot 601-es pályaszámmal). Sok ismerős Ikarus-karosszériaeleme dacára ezt már valódi vasúti járműnek tervezték, Cummins motorral, hidraulikus hajtóművel, Knorr-típusú fékrendszerrel, utastéri mosdóval. Végül nem itthon, hanem Malajziában talált vevőre, ahol a leszállított tíz szerelvény éveken át futott.  

Kiválhatta volna a csehszlovák „bézéket” a Ganz-Ikarus 705 motorvonat (Fotó: Ganz)

7. Dupla csuklós városi óriás: IK 293

Érdekes története van az Ikarus valaha készült leghosszabb autóbuszának, a dupla csuklós 293-asnak. Amikor 1988-ban prototípusként megkezdte próbajáratait Budapesten (majd Pécsett), hamar kiderült, hogy nemigen kompatibilis a hazai infrastruktúrával, és 250 lóerős dízelmotorja miatt túl lomha. Ezért nem állt menetrendi forgalomba, hanem néhány módosítás után Iránba került, majd ottani szolgálata végén nyoma veszett.

Négy tengely, öt ajtópár, 229 férőhely: ez ICS-villamosnyi kapacitás (Fotó: Mediaworks/Koncz Márton)

Sokan úgy vélték, hogy bontóban végezte a prototípus, ám pár éve kiderült, hogy máig megvan Teheránban – megvásárolni és hazahozni azonban szinte lehetetlen. Még szerencse, hogy a BKV egy replika építése mellett döntött, amely 2022-re el is készült, és a 22,6 méteres óriás már többször kígyózott nosztalgiajáratként a telephelyen.

Iránba már MAN-dízellel és átfényezve vitték az XXL-méretű buszt (Fotó: Ikarus)

8. Reptéri csodabogarak: PALT-buszok

Egyetlen járműre felszállni a belvárosban, majd arról közvetlenül a repülőgép kabinjába belépni? Napjaink biztonsági ellenőrzései mellett sci-finek tűnik e gondolat, ám a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján lehetett benne realitást látni, igaz, nem illeszkedett a repterek rendszereihez. 

Nem csak a felemelhető utaslépcső miatt volt szokatlan a 692.01 (Fotó: Ikarus)

PALT (Passanger and Luggage Together, vagyis együtt az utasok és a poggyászok) néven társulást alapított az Ikarus, a Csepel Autógyár és AUTOKUT, majd óriási befektetéssel ’82-re megépült az elején felnyitható utaslépcsőt hordozó 692.01 prototípus, melynek felső szintén az utasok, az alsón csomagjaik jutottak el direkt a repülőgéphez. Ezt követte a csuklós, szintén átszállóhidas 695.01 nevű óriás, majd néhány más kísérleti típus, aztán a programot ’86-ban le kellett fújni.

Több IK200 karosszériaelemet kapott a 695.01, amely ma is megvan (Fotó: Ikarus)

9. Száguldó luxustárgyaló: IK 386 SL

Bár sikeres volt az egységesített 200-as sorozat, utódlásánál – a nemzetközi trendeket követve – két modellcsalád bevezetésén munkálkodott az Ikarus: az alacsony padlószintű 400-asok lettek a városi buszok, míg a magas utasterű 300-asok a távolságiak. Utóbbiak első szériaváltozata, a 386-os a BNV-n mutatkozott be ’84-ben, és komoly nemzetközi elismerést váltott ki Örsi Ferenc-féle modern formatervével. 

Impozáns az aranyszínű-barna „conference bus”, de egyke maradt (Fotó: Ikarus)

Egy évvel később már a Frankfurti Autószalonon csodálta a közönség a 386 SL változatot, ami az Ikarus tárgyalóbusz-tapasztalataiból kiindulva forgatható fotelekkel, videóval, hifivel, C–64 számítógéppel és konyhával berendezett szuperluxus utasteret kapott. 130 km/h-s (!) utazótempót tudott a turbós, még a tolatókamerával is felszerelt csúcsmodell. 

Jóval több luxust kínált, mint az elődmodell (Honecker-kedvenc) 250 SL
Fotó: Ikarus

10. Szintet lépő Volánoknak: IK E99 

Fő piacainak összeomlása miatt a rendszerváltás után nehéz idők jártak az Ikarusra, de az 1989-ben önállósodott, kisebb szériás típusokra szakosodott Egyedi Autóbuszgyár (EAG) utána is sokáig sikeres volt a Rába-féle vagy nyugati, főleg Volvo és Scania főegységekre épülő 300-as sorozattal. Különleges modelljei közé tartozott a „félemeletes” 397 SHD, egyik fennmaradt példánya tavaly a Volánbusznál múltidéző grafikát kapott. 

Bár ’64-ben volt egy házi építésű kétszintes, az E99 az első gyári emeletes Ikarus (Fotó: Ikarus)

Még izgalmasabb az 1995-ben bemutatott E99 DD (double decker), hiszen ez volt az Ikarus első, és sajnos egyben utolsó sorozatgyártású emeletes busza. Összesen 17 darab készült az impozáns, háromtengelyes, 400-430 lóerős típusból, melyből anno pár hazai Volán mellett egy hongkongi cég is vásárolt kettőt. 

Rába vagy Scania technikát kapott, és gyakran járatták külföldi utakra (Fotó: Ikarus)